Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Az USA saját hitelességének árt azzal, hogy megpróbálja „bemocskolni” Kínát

Az USA saját hitelességének árt azzal, hogy megpróbálja „bemocskolni” Kínát

Az USA saját hitelességének árt azzal, hogy megpróbálja „bemocskolni” Kínát
Fotó: Laboratóriumi dolgozó a kínai Youcare Gyógyszervegyészeti Csoport pekingi gyárában a kínai kormány által szervezett sajtólátogatás alatt, 2023. január 10-én. MTI/EPA/Mark R. Cristino

A szóvivő szerint minden, a covid eredetének felkutatására irányuló vizsgálatok során összegyűlt információt megosztottak másokkal, így ami ennek ellent mond, az valótlan.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Fehér Ház közölte, az amerikai kormányon belül nincs egyetértés a koronavírus eredetével kapcsolatban, illetve az is kiderült, hogy az amerikai energiaügyi minisztérium hogyan vélekedik ennek kapcsán.

A cikk a videó után folytatódik

Állításuk szerint elképzelhető, hogy a kórokozó egy kínai laboratóriumból szabadult ki, majd John Kirby, a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője hozzátette, az elnök tényeket akar látni erre vonatkozóan, de a vizsgálat még nem tart abban a szakaszban.

Ezt követően arra utalt, amint elegendő információ gyűlik össze, és készen állnak annak megosztására az amerikai emberekkel és kongresszussal, megteszik, ám addig semmilyen sajtóinformációt nem erősíthetnek meg.

Erre a hírre reagált most Mao Ning Mao külügyminisztériumi szóvivő, aki kijelentette, miszerint Kína minden olyan adatot és kutatási eredményt megosztott másokkal, amelyeket a covid eredetének felkutatására irányuló vizsgálatok során gyűjtöttek össze – írta a Global News.