Már több ukrán civilt gyilkoltak meg az oroszok, mint katonát – védelmi miniszter
Ukrajna védelmi minisztere rendkívül aggasztó tendenciáról számolt be, amely mutatja az orosz taktika megváltozását.
Olekszij Rezsnyikov védelmi miniszter állítása szerint ugyanis az orosz hadsereg immáron több ukrán civilt gyilkolt meg az invázió kezdete óta, mint katonát – idézte a Reuters. „Azt akarom, hogy ezt nem csak Kijevben, hanem az egész világon tudják”.
Rezsnyikov azonban nem számolt be pontos adatokról, amelyekre támasztja ezen kijelentését, ugyanis rendkívül eltérő számok látnak napvilágot a két oldal katonai veszteségéről, valamint a civil áldozatok pontos számáról.
Az ENSZ emberi jogi szervezete például arról számolt be, hogy március 9-ig 549 civil vesztette életét és további 957 megsebesült, miközben Mariupol polgármestere arról beszélt, hogy csak a városban már 1207 ember vesztette életét a konfliktus kitörése óta.
Jelentkezz, és légy Te is a Liner.hu csapatának tagja
A katonai veszteségeket is lehetetlen pontosan belőni, az ukránok állítása szerint például 12 ezernél is több orosz katonát öltek meg, ami nem tűnik reálisnak, amerikai becslések szerint például 3-6 ezer orosz katona eshetett el.
Szintén amerikai becslés volt korábban, hogy az ukrán hadsereg tagjai és önkéntesek közül 2-4 ezren vesztették életüket, amely így szintén jóval többnek tűnik, mint a civil áldozatok száma. Rezsnyikov nyilatkozata viszont arra jó volt, hogy rámutasson a magas számú civil halottra az invázió kezdete óta.
A magas számú civil halottat pedig szándékos orosz támadások is okozzák, ugyanis hiába állítja Oroszország, hogy csak katonai célpontokat lőnek, nem egyszer fordult elő, hogy lakott területre lőttek. A legutóbbi, felháborodást keltő eset az volt, hogy egy mariupoli gyermekkórházat és szülészetet bombáztak le.