Új magyar légitársaság született, nagy terveik vannak a jövőre nézve
Bár egyelőre még csak kísérleteznek, kedvező eredmények révén a folytatás sem lenne gond.
Az új magyar légitársaság, az Aeroexpress Regional hétfőtől kezdve indít járatokat Budapest és Kolozsár között, Debrecenből pedig Kolozsvárra és Marosvásárhelyre is, ám a cég vezetője, Somogyi-Tóth Dániel azt is elárulta, hogy nagy terveik vannak a jövőre nézve.
Elmondta, hogy a vállalat mögött közvetve az 1991-ben alapított BASe Airlines Zrt. áll, amely szintén magyar vállalat, de elsősorban Finnországban, a finn állam megrendelésére teljesít menetrend szerinti járatokat.
Az Aeroexpress csoportot ő maga hozta létre, s bár a covid miatt bőven jutott idő a projektre, azonban a jelenlegi gazdasági helyzetben elsősorban „túl kell élni”, így a hétfőtől induló járatokkal még csak kísérleteznek.
Az államnak szolgáltatott forgalmi adatok mellett azt is figyelik majd, hogy az utasoktól milyen visszajelzéseket kapnak, majd a kapott eredmények fényében fogják értékelni a helyzetet, s eszerint dönteni a folytatásról, ám az már biztos, hogy az említett járatok október végig közlekedni fognak.
Somogyi-Tóth Dániel arról is szót ejtett, miszerint egy komolyabb járatrendszert is érdemes lenne fenntartani regionális szinten, amelynek központja Debrecen lenne, ahonnan Salzburgba vagy Krakkóba is indulhatnának járatok – írta a Világgazdaság.
Ezen kívül egy Pécs–Kolozsvár útvonalat is el tudnának képzelni, valamint azt is felmerült, hogy a háború után összekötnék Ungvárt Budapesttel, Debrecennel vagy akár Béccsel. A belföldi repülésben viszont nem lát fantáziát, mert az autópálya-infrastruktúra kellően fejlett és a vasúti összeköttetések is folyamatosan erősödnek.