Életveszélyes változtatás jön a KRESZ-be? Ezt mondják a szakértők
A szakértők szerint B kategóriás jogosítvánnyal nem volna szabad motort vezetni.
Tavaly ősszel érkeztek az első hírek arról, hogy a kormány a motorral közlekedők biztonságának növelése érdekében a KRESZ módosítására készül. Több védőfelszerelés kötelezővé tétele mellett azonban ugyanebben a tervezetben arról is szót ejtenek, hogy a kisebb űrtartalmú, 125 köbcenti alatti motorral szerelt járművek vezetéséhez nem lenne szükséges külön vizsga azoknak, akiknek személyautóra érvényes jogosítványuk van – emlékeztet az ATV.
„Az elméleti tudása a gépkocsivezetőnek hiába van meg, a motorra vonatkozó tudása hiányozni fog, azt fel kellene újítani. Nem tartom valószínűnek, hogy mindenki ezzel kezdje. A rutin a motorvezetéshez az hiányozni fog” – fogalmazott Nagy László közlekedési szakjogász. Míg Bátor Zoltán versenyző hozzátette: motorozni csak kellő gyakorlattal lehet. Szerinte attól, hogy valaki autót tud vezetni, nem jelenti azt, hogy motorral is biztonságban tud közlekedni.
„Ezt egy nagyon veszélyes dolognak tartom, semmiféleképpen nem tartom jó dolognak, hiszen akinek van autóra jogosítványa és rutinja vagy a forgalomban feltalálja magát, az nem biztos, hogy motorkerékpárral is megállja a helyét” – emelte ki. „Teljesen más tudás szüksége ahhoz, hogy valaki motorral biztonságosan közlekedjen” – jegyezte meg. De az ügy kapcsán Jovánovics János, az autósiskolák országos szövetségének elnöke is megszólalt a csatornának.
Ő kimondottan felháborítónk és a közlekedésre rendkívül veszélyesnek tartja a KRESZ ilyen jellegű könnyítését. „A kategóriák egymásra épülnek, nem lehet átugrani. Ez olyan, mintha én B-s jogosítvánnyal helikoptert is szeretnék vezetni, meg repülőt, meg űrhajós is szeretnék lenni” – magyarázta. Mint ismert, Lázár János építési és közlekedési miniszter korábban elárulta, mikorra készülhet el az új KRESZ szabályozás tervezete.
A gyorshajtás szankcióinak szigorítása kapcsán ugyanakkor kijelentette, nem tervezik az osztrák mintát követni, így például az autók elkobzása nem is kerül napirendre. Abban, hogy az új KRESZ összeálljon, számos szakember (például motoros szakember) segít, ezáltal igazi előrelépésre számíthatunk. Arról, mit tudni jelenleg a részletekről, itt írtunk bővebben.