Újabb UFO-t kaptak lencsevégre, amely a vízben merült el (videó)

Illusztráció/Flickr/Jesse Yuen
not image

Nagy Noel

2021.május.16 - 18:17

Ismét kiszivárgott egy amerikai haditengerészet által készített felvétel, mely egy minden eddiginél különlegesebb beazonosítatlan repülő tárgya (UFO) ábrázol.

A szivárogtatás ismételten Jeremy Corbell oknyomozó dokumentumfilmesnek köszönhető, aki már több UFO-felvételt hozott nyilvánosságra – adta hírül a Daily Star. Corbell nevéhez kötődik az úgynevezett „Piramis-UFO” is, amelyet a USS Russell kapott lencsevégre.

A frissen közzétett felvételt még 2019. július 15-én készítették a USS Omaha fedélzetéről. A fekete-fehér videón az látszik, ahogy egy „szokásos kinézetű” UFO, egy kör alakú objektum tűnik fel az égen a tenger felett.

Ezt követően azonban bizarra fordulnak a dolgok, ugyanis a hozzávetőleg 240 km/h-s sebességgel közlekedő objektum elkezdett az óceán felszínére ereszkedni, majd egyszer csak eltűnt, mintha elmerült volna a víz alatt.

„Hoppá, csobbant egyet!” – konstatálta a hajón tartózkodó egyik tengerész, akinek a hangján is hallható, hogy kifejezetten meglepődött. Jeremy Corbell szerint ráadásul azóta sem találták meg ennek a roncsát, és arról sem tudni, hogy az ismeretlen gépet megtalálták valahol.

Corbell beszámolója szerint a hadsereg még egy tengeralattjárót is bevetett, hogy levadásszák az UFO-t, ám nem találtak semmit, így továbbra is beazonosítatlan marad a gép. Ez pedig erősíti a teóriát, hogy az amerikai haditengerészet által felfedezett gépek úgynevezett transzmédium járművek, vagyis vízben és levegőben is működőképesek.

A filmes már korábban is hosszasan beszélt erről a témáról, és még azt is megemlítette, hogy elképzelhető a létezése egy „vízalatti bázisnak”, ahonnan ezek az UFO-k érkeznek. Mint mondta, úgy működhetnek, mint egy szárazföldi nagykövetség, és elméletben lehetséges, hogy víz alatt is képesek működni ilyen bázisok.