Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Elképesztő üzletet jelentett be Trump és az Apple, ilyen még nem volt

Elképesztő üzletet jelentett be Trump és az Apple, ilyen még nem volt

Elképesztő üzletet jelentett be Trump és az Apple, ilyen még nem volt
The White House/Joyce N. Boghosian

Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban jelentette be, hogy az Apple a következő négy évben további 100 milliárd dollárt invesztál az Egyesült Államokba, ezzel összesen már 600 milliárd dollárra emelkedik a cég amerikai beruházási vállalása.

Az elnök a bejelentést Tim Cookkal, az Apple vezérigazgatójával közösen tette meg. Trump úgy fogalmazott: „Ez minden idők legnagyobb Apple-befektetése az Egyesült Államokban.” A republikánus vezető szerint a lépés egy újabb fontos állomása annak a törekvésének, hogy az amerikai technológiai ipart hazatelepítse: „Ez egy jelentős lépés az végső cél felé, hogy azok az iPhone-ok, amiket az Egyesült Államokban adnak el, itt is készüljenek.”

A cikk a videó után folytatódik

Trump hangsúlyozta, az Apple jelentősen növeli majd kiadásait az amerikai beszállítói láncban, kiemelve egy új üzem építését Kentucky államban, ahol az iPhone-ok képernyőihez használt üveget fogják gyártani. A beruházás háttere, hogy az Apple 2021-ben már 430 milliárd dolláros befektetést jelentett be, amelynek keretében 20 ezer új munkahelyet is ígért az országban. 2025 februárjában a vállalat ezt az összeget 500 milliárdra emelte, és most újabb 100 milliárddal toldotta meg az amerikai jelenlétét.

Tim Cook, az Apple vezérigazgatója a Fehér Ház Ovális Irodájában arról beszélt, hogy: „Egyedül idén az amerikai gyártók várhatóan 19 milliárd chipet készítenek az Apple számára, 24 különböző gyárban, 12 államban.” Ugyanakkor Cook hozzátette: noha számos iPhone-komponenst már az Egyesült Államokban gyártanak, az eszközök végső összeszerelése továbbra is külföldön történik.

A chipgyártás hatalmas piaca

„Ha a dolgok többségét nézzük: sok félvezetőt itt készítünk, az üveget is itt gyártjuk, a Face ID modult is itt állítjuk elő… mindezt pedig nem csak az amerikai piacra, hanem világszerte értékesített termékekhez is.” – idézi a France24.

Trump közben újabb vámintézkedéseket is kilátásba helyezett, amik közvetlenül érinthetik az ázsiai félvezetőgyártókat, így Tajvant, Dél-Koreát, Japánt és Kínát is. „Nagyon nagy vámot fogunk kivetni a chipekre és félvezetőkre” – mondta az elnök szerdán újságírók előtt. A tajvani TSMC, amely a világ legnagyobb szerződéses chipgyártója és az Apple egyik legfontosabb partnere, közölte: az amerikai gyárai miatt mentesülni fog a vámintézkedések alól.

Trump azt is hangsúlyozta, hogy a vámok célja nem pusztán kereskedelmi nyomásgyakorlás, hanem az amerikai technológiai önellátás megerősítése: „Az Egyesült Államok nagyon gazdag lesz, és az olyan cégek, mint az Apple, hazajönnek.”

Az elnök közölte, az Apple segíteni fog a félvezetők és a hozzájuk kapcsolódó eszközök fejlesztésében és gyártásában Texasban, Utahban, Arizonában és New York államban. Hozzátette: „Ha ezek a cégek vállalják, hogy az Egyesült Államokban gyártják a termékeiket, akkor nem lesz rájuk kivetve semmilyen díj.”

Az Apple legutóbb július végén tett közzé pénzügyi jelentést, ami szerint 23,4 milliárd dolláros nyereséget könyvelhetett el negyedéves szinten – annak ellenére, hogy Trump eddigi vámintézkedései jelentős költségnövekedést okoztak a cég számára. A vámok lényegében az importált termékekre kivetett adók, így a külföldről behozott iPhone-okra és alkatrészekre is fizetnie kell a vállalatnak.

Elemzői vélemények szerint a mostani bejelentések hatása túlnyúlik az Apple stratégiáján: az Egyesült Államok új ipari korszak küszöbén állhat – amelyben a technológiai függetlenség és a gyártás hazatelepítése kerül a gazdaságpolitika középpontjába.