Tóth Gabit már több mint 100 ezren követik a TikTokon: „Szeretni jöttem”
Tóth Gabi nagyon boldog, hogy már a TikTokon is több mint 100 ezren követik, amit egy dallal hálált meg a karácsonyfa előtt.
Tóth Gabi egyszerre nagyon megosztó és népszerű, gyakorlatilag a karrierje eleje óta ez jellemzi az életét. Miután szókimondó, hamar eldőlt a sorsa ebből a szempontból, hogy lesznek, akik gyűlölettel fognak beszélni róla, de arra ő sem számított, amit az évek során a nyakába kapott.
Számos támadás érte, nemcsak őt, a családját is, majd többek között megcsalással vádolták. Gabi mindig vissza tudott térni a padlóról, és most azon dolgozik, hogy új karriert építsen, de sokkal több részletet nem tudni erről, mindenesetre nem akarja feladni az éneklést.
Újra koncertezni, turnézni szeretne, mert a közönség nagy erőt ad neki. Hogy mit hoz számára a jövő a zeneiparba, azt talán még ő sem tudja, viszont az jól látszik, hogy egyre aktívabb a TikTokon, mely természetesen új követőket is hozhat számára.
Sokan vannak, több mint 100 ezren, amiért hálás a TV2 sztárja. Amikor belevágott a TikTok-os kalandba, talán ő sem gondolta, hogy ennyi követője lesz. Minél aktívabb, annál többen iratkoznak fel a csatornájára, ahol néha keményen visszaszól.
Most egy dallal mondott köszönetet, amivel nagy sikert ért el évekkel korábban. Ezt a dalt énekelte el a karácsonyfa előtt, mely mindig különleges marad számára, addig a rajongói csak dicsérni tudják, magasan értékelik a hangját.
@tothgabiofficial Nagyon hálás vagyok nektek🙏🏻😭❤️
♬ eredeti hang – Gabriella Tóth