Tóth Gabi egy befogadó, őszinte közönséggel találkozott, ami hihetetlen biztonságot adott neki
Tóth Gabi nem győz hálásnak lenni ezért a különleges élményért, amit ezen a hétvégén élt át, melyről fontos szavakat fogalmazott meg.
„Egy befogadó, őszinte közösséggel találkoztam, ami hihetetlen biztonságot jelentett számomra. Ráadásul most először, a kislányom, Hannaróza is velem volt, élőben hallott énekelni és részese lehetett ennek a csodának.”
„Soha nem felejtem azt a percet, amikor éneklés közben láttam, a kislányom felszabadultan és boldogan játszik, a hajában pedig egy nemzeti színű virágkoszorú, aminek a szalagjai lobogtak a szélben. A zene összeköt, nem ismer határokat, hidat képez az anyaország és a határon túli nemzettársaink között.”