Tóth Gabi elárulta, fagylalt árus volt Tapolcán
Tóth Gabi többek között fagylalt árusként is dolgozott Tapolcán, amire viccesen emlékezett vissza, sok évvel ezelőttre.
Tóth Gabi már nem tagja a Dancing with the Stars mezőnyének, aminek sokan örülnek. Rengeteg kárörvendő üzenet jelent meg az énekesnő kiesését követően, aki tisztázta, nem érzi magát csalódottnak a kiesése miatt, hiába szerette volna folytatni.
Itt már tudta jól, hogy Törőcsik Franciskát valószínűleg nem győzheti le, aki ezzel bejutott az eldöntőben. Gabi szerint nagy ellenszélben versenyeztek végig, így még inkább büszke arra, amit elért ezekben a hetekben.
Még Baranya Dáviddal is táncolhatott, aki új szintre emelte Gabit, aminek nagyon örült. A kisfilmből azt is megtudhattuk, hogy Gabi egykor fagylaltot árult, aminek már sok éve, de még mindig jól emlékszik rá.
„Én egyébként Tapolcán fagyi árus lány voltam” – mondta Gabi, aki kissé zavarban érezte magát a két táncossal, és hozzátette, ilyen helyzetben nem tudja, hogyan kell viselkedni. Dávid elárulta, nagyon sok potenciált lát Gabiban, amit igyekezett kihozni belőle.