Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Hihetetlen, amit Tóth Andi csinált, Ördög Nóriék szerint világsikert érdemel

Hihetetlen, amit Tóth Andi csinált, Ördög Nóriék szerint világsikert érdemel

Hihetetlen, amit Tóth Andi csinált, Ördög Nóriék szerint világsikert érdemel
Fotó: Instagram/Tóth Andi

Tóth Andi és Andrei Mangra az első produkciójukat követően nem kaptak túl erős értékelést, ami miatt veszélyzónásak lettek, majd jött az utolsó tánc, ami mindent vitt.

Tóth Andi és Andrei Mangra egyértelműen a legerősebb párosa a mezőnynek, még akkor is, ha a többiek ugyancsak magas szintet képviselnek. Andiék esetében azonban az embernek sokszor olyan érzése van, mintha két profi táncolna a színpadon.

A cikk a videó után folytatódik

Csanádnak egy héttel ezelőtt volt egy elejtett mondata ehhez kapcsolódóan, ami nagyon rosszul esett Andinak, és el is mondta az ezzel kapcsolatos véleményét. Röviddel ezután több kritikát is kaptak az első szombat esti táncukra, Bereczki például nagyon unta, de Csanád is malmozni kezdett a végén.

Emiatt Andiék a műsor történetében először veszélyzónások lettek, de szerencsére bejutottak a döntőbe, méghozzá egy olyan második tánccal, hogy arra a zsűri csak 10 pontot adhatott.

Totálisan más értékelések születtek az első tánchoz képest, ami nem csoda, mert döbbenetesen nagy show-t csináltak Andiék, és újra övék lett a legerősebb és legnagyobb produkció.

Ördög Nóri annyira élvezte a show-t, hogy már énekelni akarta látni a fiatal énekesnőt. „Ez a te világod, te a szórakoztatásra születtél.” Nóri szerint Andi ezzel az új tudással olyan show-kat fog tudni adni a színpadon a későbbi fellépésein, hogy mindenki ott fog tombolni.

Nóri egészen odáig ment, hogy szerinte ezt az egész világnak látnia kell, mert nemzetközi szint, amit Andi képvisel. „Ilyen gizda volt” – tette hozzá Andi, aki VIP jegyet szeretne a koncertre.

Molnár Andi egyetértett ebben, és szerinte annyira nemzetközi volt Andi teljesítménye, hogy egy 110 000-es csarnokot érdemelne. „Világsiker vagy.” – mondta elismerősen a zsűri.

Bereczki Zoltán ugyancsak nagyon elismerősen nyilatkozott, és számára nem kérdés, hogy hol kell lennie a párosnak. A zsűri összes tagja örült annak, amit látott, bár Csanádnak volt némi hiányérzete, mert szerinte Andiból még többet ki lehetett volna hozni egy másik koreográfiával.