Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Kiderült, hogy Tóth Andi korábban megsérült, és így táncolt

Kiderült, hogy Tóth Andi korábban megsérült, és így táncolt

Kiderült, hogy Tóth Andi korábban megsérült, és így táncolt
Fotó: Instagram/Andrei Mangra

Tóth Andi nem az a fajta karakter, aki reklámozná a sérüléseit, és erre is csak véletlen derült fény, amikor Gelencsér Timi a sérülésekről beszélt.

A nagy duó továbbment, már ott vannak a döntőben, de egészen meglepő módon veszélyzónások voltak. Andiék érthető módon nem rajongtak a helyzettért, és nélkülük a finálé biztosan kevesebb lett volna.

A cikk a videó után folytatódik

A második táncról Andi azt mondta, kicsit úgy érezte magát, mintha egy videoklipben táncolt volna, mert az egész produkció teljesen rá volt szabva. „Szóval én élveztem nagyon.”

Ami pedig a veszélyzónát illeti, Andi elismerte, nem esett jól nekik a helyzet, de számoltak azzal, hogy ez is benne lehet a pakliban, még akkor is, ha a többség őket tartja a legnagyobb esélyesnek.

Hihetetlen, amit Tóth Andi csinált, Ördög Nóriék szerint világsikert érdemel

„De én inkább azt sajnálom, hogy Rékáék elmentek tőlünk.” Láthatóan meglepte őket, hogy majdnem az utolsó helyre kerültek, és ahogyan Andrei is fogalmazott, holnaptól új hét következik, így csak már a döntőre fognak koncentrálni.

A cikk nem ért véget, folytatásához lapozz a következő oldalra.

Az interjú alatt kiderült, hogy Andinak volt egy sérülése, amiről eddig nemigazán tudhattunk. „Most fogok kijönni belőle.” Mivel már csak egy hét van hátra, a duó minden tartalékját fel fogja élni magában, vagyis 110%-kal készülnek.

Andi a sérülését egy korábbi számban szedte össze, az egyik emelésnél érkezett rosszul, és mivel nem volt ideje pihenni, ínhüvelygyulladást kapott, amit lekezeltek és gyógyszert is kapott.