Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,47 Ft
Euró
394,36 Ft
Font
459,48 Ft
Bitcoin
64,551 $

Tóth Andi elmondta, milyen férfira vágyik

A Blikk egy hosszabb interjút közölt a magyar énekesnőről, aki szinte mindig középpontban van, még akkor is, ha nem akarja.

Style

A T-800-as

Szerkesztő

Ez a hírnév és a sztárság egyik nagy ára, amit gyerekkora óta cipel magával, időszaktól függetlenül. Tóth Andi elég sok mindenen mehetett keresztül az évek alatt, és még ma sem kímélik a kommentelők, ami nem teszi könnyebbé az életét.

A még mindig csak 21 éves énekesnő a Blikknek adott egy hosszabb interjút, melyből azt is megtudhattuk, hogy olyan dalokat is kiadhat, amikben emberekről énekel, pontosabban arról, hogy mit gondol róluk. Soron kívül Mezőgazdasági gépbe szorult egy világháborús gránát Borsod megyében

Ismét csak hangsúlyozta, hogy sosem állna modellt meztelenül, bármennyire is egy olyan nőnek próbálják beállítani egyes emberek, aki mindenre nyitott. „De igazából mindent vállalok, amit kiteszek mondjuk az Instagramomra.” – mondta a Blikknek adott hosszú interjújában.

Voltak olyan pletykák is, hogy Vastag Csabával több volt közöttük, mint barátság, de erről nem szeretett volna beszélni, mivel bármit mond, azonnal megírják a sajtóban. Gyakran foglalkoznak a lapok a testével is, és elmondása szerint az ünnepek környékén felkúszott rá pár kiló, de keményen edz odahaza, és már újra formában van.

Sokan nem tudják, hogy amerikai álomkarriert akar magának Andi, és ez egy tavalyi terv lett volna, de közbeszólt a koronavírus. Az álmát azonban nem adta fel, és a lap kérdésére elárulta, hogy kapcsolatban van egy amerikai producerrel. Mindez, ha működne, nem jelentene számára gondot, hogy elhagyja Magyarországot.

Vasvári Vivien visszakapta a több mint 450 000-es Insta oldalát

„Nem vagyok elveszett ember, és éppen ezért tudnék külföldi karriert is építeni, mert két lábbal állok a földön, és tudom, hogy mit akarok.” – válaszolt Andi. Az is kiderült, hogy egy olyan férfira vágyik, aki „tökösebb” nála. „Csak tudom, hogy nehéz dolgom lesz, mert magamnál tökösebb férfira vágyom. De abban is biztos vagyok, hogy valahol vár rám az én tökös hercegem, ha úgy tetszik. Szóval nem esem kétségbe.”

Blinken: az USA nem vett részt az Irán elleni támadásokban, és nem támogatja a rafahi műveletet

Az amerikai külügyminiszter újságírói kérdésre leszögezte, az Egyesült Államok nem vett részt az Irán elleni izraeli támadásban, és Izrael rafahi hadműveletét sem támogatja.