Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Tóth Andi királynői lesz a hétvégén, elfogytak a szavak

Tóth Andi királynői lesz a hétvégén, elfogytak a szavak

Tóth Andi királynői lesz a hétvégén, elfogytak a szavak
Fotó: Instagram/Tóth Andi

A tartalom csak rövid ideig érhető el, így aki esetlegesen lemarad róla, legkésőbb szombaton bőven kárpótolva lesz ezért.

Tóth Andi, a Dancing with the Stars 2 mezőnyének tagja, aki gyakorlatilag már az első élő adás előtt megválthatta a jegyét a döntőbe, hiszen egyrészt Andrei Mangra lett a partnere, akivel rögtön szimbiózisba lépett, másrészt hatalmas tábor áll mögötte, harmadrészt pedig mindenki jól tudja, mekkora tehetség, bármiről is legyen szó.

A cikk a videó után folytatódik

Ez persze nem jelenti azt, hogy hátradőlhet, de Andi és Andrei sem ilyen karakter, 110%-ot nyújtanak, és ez az első két élő adás ideje alatt kegyetlenül nagyot mentek, abszolúte a mezőny fölött álltak.

Demcsák Zsuzsa, aki sajnos ideje korán kiesett a versenyből, azt mondta, biztos benne, hogy Andi lesz a végső győztes és már most egy versenytáncos szintjén mozog a táncparketten.

Istenes Bence és Csobot Adél szexi címlapfotója az aktuális sláger

A harmadik adás azonban nem úgy sikerült Andiék számára, mint azt várták, jöttek is a kritikák, talán túl magasra tették a lécet az első két élő show-ban. Most azonban jöhet a „visszavágó”, és úgy tűnik, itt most minden az eleganciáról fog szólni.

Legalábbis erre utalhat Andi szettje, frizurája és sminkje, amit erre a linkre kattintva érhettek el, de csak korlátozott ideig. Ha már nem érhető el számotokra a tartalom, ne csüggedjetek, szombaton jön a következő élő show, és mindent látni fogtok.