A Nature Geoscience július végi számában megjelent tanulmány szerint az 2014-ben bekövetkezett, ám csak a legutóbbi műholdas archívumok elemzése révén felfedezett esemény újraírta eddigi ismereteinket a jég alatti tavak működéséről.

Az egyik, addig ismeretlen szubglaciális tó hatalmas vízmennyiséget szabadított fel, amikor 2014-ben áttörte a felszíni jégréteget. A műholdas felvételek szerint a tó tíz nap alatt 23,8 milliárd gallon olvadt vizet engedett szabadon, ami másodpercenként átlagosan 25 000 gallon víznek felel meg. A kitörés egy 85 méter mély, 2 km² kiterjedésű krátert alakított ki, valamint 40 méter magas jégtömböket, repedéseket és új töréseket hozott létre a környező jégtakaróban.

Az érintett terület korábban teljesen fagyottnak számított, ezért az esemény felülírja az eddigi feltételezéseket az olvadékvizek jégmezőkön belüli mozgásáról. A kutatás azt sugallja, hogy a jelenlegi klímamodellek alábecsülik, miként reagál Grönland jege a jövőbeni globális felmelegedésre.

Az elmúlt harminc év során Grönland jégtakarója évente körülbelül 169 milliárd tonna jeget veszített a felszíni olvadás következtében, amely közvetlenül hozzájárul a tengerszint emelkedéséhez. Ahogy az Északi-sarkvidék tovább melegszik, az olvadékvizek várhatóan egyre szélesebb körben lesznek jelen, és bár ismert, hogy a felszíni vizek elérhetik a jég alapját és befolyásolhatják a gleccserek mozgását, továbbra is bizonytalan, hogy a víz pontosan hogyan terjed, mennyi tárolódik, és milyen hatással van a környezetre.

Grönland rejtett szubglaciális tavainak hálózata

Különösen aggasztó Grönland rejtett szubglaciális tavainak hálózata. Ahogy a 2014-es esemény is bizonyította, ezek a tavak hirtelen leürülhetnek, óriási vízmennyiséget szabadítva fel a jég alól, amely jelentősen befolyásolhatja a felszínt és a jégtakaró mozgását. Ezek az események ritkán figyelhetők meg, kevéssé ismertek, és a klímamodellekben sem szerepelnek kellőképpen – írja a BGR.

A szubglaciális tó hirtelen kiáradása megzavarta a Grönlandi Jégtakaró alatti hidrológiai rendszert, és hatással volt a közeli Harder-gleccserre is. Az 1985 és 2020 közötti több mint 5800 jégsebesség-térkép elemzésével a kutatók megfigyelték, hogy bár a gleccser 2014 óta gyorsult, a 2014-es árvíz után éles lassulás következett be, ami háromszorosa volt a tipikus szezonális lelassulásnak. A tanulmány szerint az árvíz ideiglenesen fokozta a szubglaciális vízelvezető rendszer hatékonyságát, ami lassabb mozgást eredményezett.

A kutatók új hipotézist is felállítottak az esemény magyarázatára: a felszíni repedések kialakulása nem közvetlenül a vízforrás felett történt, hanem a jégtakaró fagyott alapján felhalmozódó intenzív nyírófeszültség nyomta a repedést felfelé, amit a jég hidrorepedésnek nevezett folyamata okozhatott. A tanulmány rámutat, hogy egy 1990-es hasonló lefolyás nem hozott létre felszíni repedéseket, így az esemény típusa csak bizonyos feltételek mellett történhet meg.

Az események jobb megértéséhez további megfigyelésekre van szükség a repedések kialakulásáról és hatásairól, hogy pontosabb modellt lehessen készíteni a jégtakaró viselkedésének előrejelzésére. Jade Bowling, a Lancaster Egyetem vezető szerzője a Space.com-nak így nyilatkozott: