Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Tisza Párt: a Fidesz és a baloldal együtt szavazott az új fővárosi cégvezetők ellen

Tisza Párt: a Fidesz és a baloldal együtt szavazott az új fővárosi cégvezetők ellen

Tisza Párt: a Fidesz és a baloldal együtt szavazott az új fővárosi cégvezetők ellen
Wikimedia Commons/MrSilesian

A Tisza szerint szinte mindenki összefogott az új budapesti cégvezetők ellen.

A Tisza Párt szerint a Fidesz a Demokratikus Koalícióval, a Párbeszéddel, az MSZP-vel és a Magyar Kétfarkú Kutyapárttal együtt akadályozta meg az új fővárosi cégvezetők kinevezését.

A cikk a videó után folytatódik

A közlemény szerint a Tisza Párt frakciója volt az egyetlen, mely valódi változást akart elérni a budapesti cégek élén, s eltökélten dolgozott azon, hogy megszűnjön a „mutyizás” a fővárosi vállalatok irányításában. Álláspontjuk szerint a történtek egyértelművé tették, hogy sem a kormánypárt, sem a baloldali erők nem érdekeltek a tiszta, átlátható működésben.

A Tisza emlékeztetett: korábban a budapesti Fidesz-frakció – Szentkirályi Alexandra vezetésével – rendre követelte a jelenlegi cégvezetők leváltását, sőt a Tiszát is azzal vádolták, hogy a főpolgármesterrel együttműködve próbálja megtartani a korábbi vezetőket. A Tisza szerint azonban a valóságban Karácsony Gergely és a Fidesz együtt akadályozta az új jelöltek kiválasztásáért felelős Bíráló Bizottság munkáját.

A bizottság végül mégis három cég – a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. és a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. – esetében új vezetőket javasolt. A Tisza szerint a közgyűlés hétfői ülésén volt az utolsó lehetőség arra, hogy a Fidesz bebizonyítsa: komolyan gondolja a cégvezetők lecserélését – de a szavazás szerint mégsem így történt.

A Tisza Párt azzal zárta közleményét: