A Time után a Financial Timesnál is Donald Trump lett az év embere
Mindezt azzal indokolták: Trump az Egyesült Államok újabb kori történetének legdrámaibb visszatérését hajtotta végre négy évvel ezelőtti választási veresége óta.
Mint azt korábban megírtuk, Donald Trumpot 2024-ben másodszor választotta az „Év emberének” a Time magazin, mely minden évben olyan személyeket vagy csoportokat tüntet ki, akik jelentős hatást gyakoroltak a világ eseményeire – akár pozitív, akár negatív értelemben. Érdemes felidézni: Trump először 2016-ban kapta meg ezt az elismerést, miután meglepetésszerű győzelmet aratott az elnökválasztáson.
Az MTI most arról ír, a Financial Times is a volt és újból megválasztott amerikai elnököt választotta az év emberévé. A londoni üzleti napilap csütörtöki kiadásában azzal a véleményével indokolta a döntést, hogy Trump az Egyesült Államok újabb kori történetének legdrámaibb visszatérését hajtotta végre négy évvel ezelőtti választási veresége óta. A Financial Times kiemeli: eddig csak Grover Clevelandet választották meg két, nem egymást követő időszakra az Egyesült Államok elnökévé.
Cleveland először 1885 és 1889, majd 1893 és 1897 között töltötte be az elnöki tisztséget. A brit lap szerint Trump elnökségét immár „nem lehet tűnő jelenségként elintézni”, s éppen Trump visszatérésének „figyelemreméltó jellege” miatt választották ismét az év emberévé. Mint fogalmaznak, a mostani Trump éppen a 2016-os Trump pontos tükörképe. Akkori kampányára még a republikánus elit is csak legyintett egészen az utolsó pillanatig, és saját folyamatosan változó összetételű, kívülállókból álló kampánystábja, sőt maga Trump sem hitte, hogy le tudja győzni demokrata párti ellenfelét, Hillary Clintont – emlékeztetnek.
Mostani kampányát azonban harcedzett profik irányították, és Trump ezúttal sokkal nagyobb figyelmet szentel kormányának összetételére is, mint 2016-ban. Akkor néhány vezető kabinettag kiválasztásán kívül másokra bízta a kinevezéseket, most viszont személyesen hallgatta meg kormányzati állásokra kiszemelt jelöltjeit – írják a Financial Times elemzésében. Hozzáfűzik, miszerint Trump olyan dzsungelnek tekinti a világot, amelyben „potyázó szövetségesei” kihasználták az Egyesült Államokat, és ebben a környezetben „hajszálon függ a NATO jövője is”.
Korábban egyébként arról is beszámoltunk, hogy Trumpnál betelt a pohár Biden miatt, nyilvánosan szólította fel. Mint kiderült, Donald Trump megválasztott amerikai elnök Floridában adott sajtótájékoztatót, melynek ideje alatt felszólította Joe Biden hivatalban lévő elnököt, hogy állítsa meg az amerikai határkerítés fel nem használt darabjainak értékesítését. A további részletekre ebben a cikkünkben tértünk ki.