Tényleg képtelen a pihenésre az, aki keményen dolgozik?
Gyakran halljuk azt, hogy a rengeteg munka mellett nem jut (elég) idő a pihenésre, de vajon tényleg így van ez, vagy csak mi nem tudunk kiszakadni a megszokott körforgásból?
A szomorú helyzet az, hogy azok, akik szinte egyáltalán nem képesek a pihenésre, jó eséllyel már meggyőzték magukat arról, hogy a munka fontosabb, mint saját maguk mentális egészsége. A siker kívülről is megítélhető, a gondolatok pedig csak odabent zajlanak, így könnyebb megítélni azt, hogy jól végzi-e valaki a munkáját, mint azt, hogy valójában mennyit is törődik önmagával. A boldogságot azonban nem lehet mérni, az elme nyugodtságát sem lehet mérni, és noha néha úgy lehet, hogy lehet, valójában a siker mértékét sem lehet pontosan meghatározni.
A munkával kapcsolatos körforgásba bekerülő emberek nem pihennek, mert úgy gondolják, az a lustaság jele, holott igazából az nem más, mint a siker természetes összetevője. Időnként fontos, hogy az akkumulátorok újratöltődjenek, különben a kiégés veszélye fenyeget, vagy ami még rosszabb, a teljes összeomlás. Nincs olyan ember, aki képes lenne arra, hogy egész élete során a maximumot nyújtva pörögjön, ezért fontos, hogy lelassítsunk, amikor úgy érezzük, hogy hosszú idő után először kezdjük elveszíteni a fonalat. A pihenés „elrendelése” már csak azért is fontos, mert előbb vagy utóbb mindenképpen bekövetkezik, és jobb az, ha ennek körülményeit és feltételeit mi magunk határozzuk meg.
Gyakori probléma, hogy azért nem pihenünk, mert attól tartunk, hogy ha lelassítunk, valaki más a helyünkbe lép. Annyi mindent tettünk már a munkahelyünkön, kiépítettük a megfelelő kapcsolatokat és barátságokat, mindezt pedig nem szeretnénk, hogy elvegyék tőlünk. Úgy érezzük, hogy hajtanunk kell tovább, különben valami rossz fog történni, vagy ami még rosszabb, eljutunk arra a szintre, amikor már azt érezzük, ha nem dolgozunk tovább szakadatlanul, akkor már meg sem érdemeljük azt, amit eddig elértünk.
Sajnos egy idő után felütheti fejét az érzés, mely szerint azért nem pihenünk, mert úgy érezzük, hogy nem érdemeljük azt meg, hiszen körülöttünk is mindenki keményen dolgozik. Úgy érezzük, hogy nem lenne fair velük szemben, hogy hátra dőlve lógassuk a lábunkat, amikor mások ugyanolyan keményen, vagy még keményebben dolgoznak, mint mi. Mindezt csak tetézhetik a közösségi oldalakon látottak, ugyanis a hasonló felfogással rendelkező emberekre negatívan hat az, ha úgy látják, mások többet értek el, mint ő maga.
Nem pihenünk, mert azt mondták, hogy a kemény munka előbb-utóbb kifizetődik, nem pihenünk, mert a jövőnkre gondolunk, nem pihenünk, mert az álmainkat hajszoljuk. Noha mindebben van ráció, nem szabad alulértékelni az öngondoskodás jelentőségét. Fontos, hogy időnként saját magunkkal is foglalkozzunk. Senki nem lesz munkakerülő attól, hogy kivesz egy szabadnapot, és senki nem lesz lusta attól, mert pusztán relaxálni próbál. Könnyen veszélyessé válhat az, amikor minden ébren töltött perc munkával zajlik, így időt kell találni arra, hogy néha olyan dolgokon is elgondolkozzunk, amik nem a munkával kapcsolatosak.
Vannak elérni kívánt célok, és az is pozitívum, hogy meg szeretnénk valósítani az álmainkat, ám nem szabad olyan erővel a jövőre koncentrálni, hogy közben már a jelenről is megfeledkezünk, ez ugyanis akár kiégéshez is vezethet, aminél rosszabbat a munkával kapcsolatban nehéz elképzelni.
