Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Ha a Talibán nem lenne elég, még az Iszlám Állam támadásaitól is tartanak Kabulban

Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője elmondta, hogy egészen ameddig az amerikai és NATO-csapatok jelen vannak a kabuli reptéren az evakuálás miatt, nagy az esélye egy Iszlám Állam által intézett támadásnak.

A látványos evakuáció mellett folytatódnak az amerikai „titkos mentések” is

Legalább két különböző missziót hajtott végre az amerikai hadsereg Kabulban, amelyek nem feltétlenül álltak párhuzamban a hivatalos kommunikációval.

Még a Pentagon sem tudja, mennyi fegyver került a Talibánhoz

John Kirby, a Pentagon szóvivője kijelentette, egyelőre nincs a védelmi tárcának terve arra, hogyan fogják megoldani a tálibok kezébe hulló fegyverek problémáját.

Titkos találkozót tarthatott a CIA és a Talibán vezetője

Az amerikai Washington Post napilap értesülései szerint fontos találkozó történt a háttérben, amelyet egyik fél sem jelentett be hivatalosan.

Három gyermek is született az afgánokat evakuáló repülőgépeken

Egy újabb információ látott napvilágot, amelyből a szemünk elé tárul a tálib hatalom elől menekülő afgánok kétségbeesettsége.

Afganisztán: súlyos következményei lehetnek, ha az evakuáció miatt tovább marad az USA

Egyre nagyobb a nyomás az Egyesült Államokon, hogy kitolja a csapatai kivonásának határidejét egészen addig, ameddig nem sikerül az utolsó embert is evakuálni Afganisztánból.

Gyilkos műholdak tervezésébe kezdett az amerikai légierő

Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma gőzerővel dolgozik egy különleges űrprojekten, melynek célja, hogy olyan műholdakat hozzanak létre, melyek segítségével semlegesíthetőek az ellenséges szatellitek.

Az amerikai légierő repülőgépének fedélzetén szülte meg gyermekét egy afgán nő

Nem mindennapi eset történt az afganisztáni kimenekítések ideje alatt, amik jelenleg is zajlanak Kabulban.

Az USA kabuli nagykövetsége elégette az afgán menekültek útleveleit a tálibok hatalomátvétele előtt

Annak ellenére, hogy a Biden-kormány tisztviselői többször is azzal érveltek, hogy az Afganisztánban az elmúlt két hétben zajló események elkerülhetetlenek voltak, hangsúlyozták, hogy a Saigon hirtelen bukásával való összehasonlítás nem igazságos.

Támadásra készül az Iszlám Állam a kabuli menekültek ellen

Alternatív útvonalak keresésébe kezdett az amerikai hadsereg, miután kaptak egy fülest, mely szerint az Iszlám Állam terroristái megtámadhatják a disszidálni kívánó afgánokat a kabuli repülőtéren.