Hamvai PG teljes mértékben beleélte magát az eseményekbe, már a párbaj előtt is, és csak ordibálni tudott a pálya széléről támogatva a társakat.
Bejelentették, hogy a TV2 hamarosan elindítja az egyik legújabb műsorát, ami a Nagy Ő nevet kapta, melynek már meg is van a sztárja.
Janka fájdalmas interjút adott a kiesése után, amit még fel kell dolgoznia, sokkal inkább amiatt is, mert semmiről sem tehet.
Palik László a nagy bejelentések mestere, és erre már több példát is láthattunk az Exatlon Hungary évadaiban. A legutóbbi ilyen bejelentésnél a kihívók csak pislogtak, mert erre még ők sem számítottak.
Janka először szóhoz sem jutott, mivel a műsorvezető olyan hírrel érkezett, ami a lehető legrosszabb forgatókönyv volt.
Janka hosszú ideje harcképtelen egy betegség miatt, amivel gyakorlatilag teljes mértékben parkolópályára került.
Továbbra sem elégedettek a kihívók azzal, ahogy a bajnokok szurkolnak, és ezt már az újoncok is kiszúrták a helyszínen.
Hiába a sok izom, lehetséges, hogy az állóképességgel gondjai lehetnek Marcinak, ami a legfontosabb az Exatlonban.
Anna még fel is kapta a fejét, amikor Csepel elkezdett beszélni a sérüléseiről, amik egészen 23 éves koráig elkerülték, de azóta belehúzott.
Gréti továbbra is nagyon jó véleménnyel van Dóriról, addig ugyanaz nem mondható el a nézők egy részéről, akik az Exatlon Hungary harmadik évadának kezdete óta támadják a közösségi médián keresztül.
Anna nagyon is ráérzett arra, hogy mi lehetett az igazi gyenge pont hétfőn, amikor a kihívók elvesztették a villát.