Ahogyan Ördög Nóri fogalmazott, „jól jönne egy kis lendület, egy kis vérfrissítés... új farkas érkezik a falkához.”
Lilkó elég nehezen bírja mentálisan az Exatlon kihívásait, és most egy szimpla futam után tört el nála a mécses, és nem kicsit.
Egy nagyon aggasztó jelenet végén vitték el az egyik versenyzőt a pályáról, egyelőre nem tudni pontosan, mi törtét.
Az Exatlon bajnokversenyzői nem fogták vissza magukat, látható módon a Mexikó elleni harc őket is rendesen felpörgette.
Ezzel részben magára is utalhatott, mert szintén nem sok pontot hozott az utóbbi időben, bár Bálint Mexikó ellen bizonyította, hogy még mindig az egyik legjobb.
Csepelben is bőven van önbizalom, és ha ezt teljesítményre tudja váltani, akkor nemcsak Viktor lesz bajban, hanem akár Ákos, Marci is Dani is.
András és Vivien a küzdősportok kiemelkedő csillagai, így ezek után nem volt kérdés, hogy tartanak egy közös edzést.
Nagy valószínűség szerint normál esetben Krisztián biztosan ott lehet a döntőben, mert a képességeit tekintve egy csapattársa sem érhet fel hozzá.
Ahogy az várható volt, jött pár negatív komment Andris teljesítménye után, aki nem tett hozzá sokat a versenyhez Mexikó ellen.
Valami hasonló folyamat kezd kirajzolódni Gréti és Dóri között, mint amikor Dorottya elkezdett távolodni Annától.
Anna nem volt a helyzet magaslatán, döntő pillanatban nyújtott gyengébb teljesítményt, és ez sokba került a csapatnak.