Egy igazi szépség került Tóth Andihoz és Marics Petihez, akik már közösen élik az életüket egy szép kertes házban.
Köszönhetően Anna és Dorottya hozzáállásának, Gréti csak még erősebb lett, és könnyen lehet, hogy ő nyeri a finálét, és nem a nagy favoritnak tartott csapattársa.
Anna és Dóri a párbajuk előtt ült össze, hogy átbeszéljék a helyzetet. Természetesen Gréti is szóba került, akinek már biztos helye van a döntőben. Ez egy olyan forgatókönyv, amivel lehetséges, hogy egyik lány sem számolt igazán.
A női játékosok után a férfiaknál is lezajlott a hármak csatája, és kiderült, hogy ki az első, aki bejutott a döntőbe.
Dóri hónapokkal az első párbaját követően ugyanabban a helyzetben találta magát, ami egyelőre nem került sokba számára, de már nem számíthat felajánlott medálokra.
Sokan felfigyeltek arra, hogy szinte mindenki Dórit támogatta, aki az első párbajához hasonlóan teljesített, ami bizonyíthatja azt, hogy ilyen éles helyzetekben könnyen megtörhető a játékban.
Anna nagyon rossz fókuszban érkezett meg a pályára hétfőn, és minimális esélye sem volt arra, hogy elsőként jusson be a döntőbe.
A kérdés inkább költői, mert nincs rá igazán válasz, inkább nézzétek meg a róla készült felvételeket, amik aranyat érnek.
Olyasvalamit láttak a bajnoktól, amit eddig nem, és ez akár figyelmeztetőleg is hathat rájuk, de nem maradt túl sok idejük ezen elmélkedni.
Kiss Ramóna, Tilla és Szujó Zoltán mutatta be a monumentális pályát, ami minden eddigit felülmúl, és valószínűleg soha nem volt még ilyen nehéz dolga a versenyzőknek, mint most.
Majka, Curtis és Nika semmit sem bízott a véletlenre, mindent kiadtak magukból, hogy a lehető legnagyobb show-val álljanak elő, és meggyőzzék az embereket az adakozás fontosságáról.