Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
370,02 Ft
Euró
394,28 Ft
Font
457,87 Ft
Bitcoin
64,724 $

További Hírek

Míg a tavalyi aszály főleg a később érő almára volt hatással, az idei hideg a csonthéjasoknál okoz problémát. A szakértők szerint „jelentős a veszteség, hullanak a gyümölcsök, nem növekednek”.

Ami van, az is rosszabb minőségű, importra szorulnak a zöldségkereskedők.

Jóval kevesebb az idei termés, január elején pedig emelkedett a zsákos vöröshagyma nagykereskedelmi ára, így okkal feltételezhetjük, hogy ez is drágulni fog.

Az EU Bizottság által készített legfrissebb, októberi becslés szerint a blokk legnagyobb termelője, Németország 8 százalékkal kevesebb krumplit tudott termeszteni egy hektáron, az elmúlt 5 év átlagához képest.

Az aszály nagyobb kárt okozott, mint ahogy azt a szakértők először gondolták, emellett egyelőre csak találgatni tudnak, hogy a drágulás miatt drasztikusan visszaesik-e majd a fogyasztás.

A szakemberek becslése alapján 2,8-3,6 millió tonna körüli mennyiségre lehet számítani, miközben jó években ennek inkább a duplája szokott megteremni.

Az orosz elnök kedden kijelentette, Oroszország jó úton halad afelé, hogy idén rekordmennyiségű, mintegy 150 millió tonna gabonát takarítson be, noha egy másik meglepő kijelentést is tett, épp a mezőgazdaság kapcsán.

Már most, a betakarítás első szakaszában látható, hogy silány lesz az idei napraforgómag- és kukoricatermés, ez pedig veszteséges lesz a termelők számára.

Az elmúlt időszakban jelentkező súlyos aszályok miatt drasztikusan visszaesett az olívabogyó-termés Európában, amely az olíva-, napraforgó- és repceolajak árát is az egekbe lökheti.

A rendkívüli aszály miatt a régióban a korai öntözetlen állományok több mint egyharmadát nem lehetett betakarítani, a fennmaradó területeken pedig sok esetben rendkívül alacsony, 2-7 tonnás hektáronkénti termésátlag jellemző, ami komoly veszteség a gazdáknak és a feldolgozóknak egyaránt.