Úgy tudni, Laczkó Zsolt már el is búcsúzott.
Nem ez volt a vezérigazgatók legjobb éve.
Mint mondta, „nem tudom, hogy én megértettem-e már, ami a Fradinál történt”.
Korábban minden vádat ejtettek ellene, de az ügynek még lehet folytatása.
David Vonderhaar úgy nyilatkozott, hogy egy "ritka és egyedülálló lehetőség" miatt hozta meg a döntést.
A szakember másfél évig dolgozott a bolgár szövetségnél helyettesével, Ring Györggyel, aki szintén távozik a szervezettől.
A francia játékos szemmel láthatóan nem igazán örült annak, hogy a klubnak küldött levelét kiszivárogtatták, most pedig azt mondja, soha nem kérte a klubot arra, hogy engedjék el a nyáron.
Az Al-Nassr megerősítette, menesztették Rudi Garcia vezetőedzőt.
Sajtóértesülések szerint a PSG-nek esze ágában sincs elengedni egyik legjobb játékosát a nyáron.
Majd hozzátették, először még felmérik, vannak-e olyan esetek, amelyeknél gyors segítséget tudnak nyújtani.
A United Hatzalah izraeli kutató-mentő csoport hat nap után bejelentette, hogy elhagyja Törökországot, miután közlésük szerint "jelentős biztonsági fenyegetés" kockázata áll fenn.