Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Szijjártó: a migránsok egyre agresszívebbek, erőszakosabbak és már felfegyverkeznek

A külügyminiszter a határon történt incidens kapcsán hangsúlyozta, hogy a a migrációs nyomás új veszélyességi szintre lépett.

Szijjártó bejelentette, Magyarország vállalkozásfejlesztési programot indít a boszniai Szerb Köztársaságban

A külügyminiszter közölte, a program első ütemében 35 millió eurónyi fejlesztési támogatásra írnak ki pályázatot a helyi kis- és középvállalkozások számára.

Szijjártó Péter: a NATO-ban háborús hangulat uralkodik

A magyar külügyminiszter is tudja, a jelenlegi helyzetben minden eddiginél élesebbnek kell lenni, miközben az illegális bevándorlók tömegével próbálkoznak bejutni Magyarországra, és az erőszaktól sem riadnak vissza.

Az ukrajnai háborút használhatják ki az iszlám terroristák, Szijjártó figyelmeztet

Az Iszlám Állam terrorszervezet nemrég arra utasította követőit, hogy a most Ukrajnára irányuló nemzetközi figyelmet kihasználva hajtsanak végre merényleteket Európában.

A magyar kormány nem akar adóemelést, és visszautasítják a franciák feltételezését

Szijjártó Péter magyar külügyminisztert ezúttal is egyértelművé tette a dolgot, most a globális minimumadó kapcsán, mert a francia pénzügyminiszter igencsak furcsán nyilatkozott.

Szijjártó: tisztáztuk a kérdéseket a Roszatommal, szeptemberben kezdődhet a paksi bővítés második fázisa

A külügyminiszter pénteken bejelentette, sikerült minden kérdést tisztázni az orosz Roszatommal, így szeptemberben megkezdődhet a paksi bővítés második szakasza.

Szijjártó egy mérföldkőnek számító előrelépésről számolt be a paksi bővítés kapcsán

A külügyminiszter bejelentette, mérföldkőnek számító előrelépés történt a paksi bővítés engedélyezési folyamatában.

Szijjártó: Minél tovább tart a háború, annál nehezebb lesz kezelni ezeket a kihívásokat

Óráról órára egyre nagyobb károk érik az európai népet az ukrajnai háború miatt, és még csak jele sincs annak, hogy a közeljövőben véget érhetnek a harcok.

Szijjártó: mindent el kell követni, hogy elkerüljük a közvetlen összecsapást a NATO és Oroszország között

Szijjártó Péter külügyminiszter is azt mondta, a jelenlegi kép alapján jelentős a kockázata annak, hogy az ukrajnai háború nem mostanában fog véget érni.

Vége a Török Áramlat karbantartásának, folytatódik a gázszállítás Magyarországra

Szijjártó Péter külügyminiszter fontos bejelentést tett az egyik legjelentősebb gázvezetékünket illetően.