Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
365,38 Ft
Euró
393,83 Ft
Font
461,26 Ft
Bitcoin
70,431 $

További Hírek

Elmondása szerint egészen abszurd azt gondolni, hogy Moszkva felelős a történtekért, valamint Németország részvételét is „kifejezetten valószínűtlennek” tartotta.

Az orosz kémfőnök ezúttal azt állítja, hogy leleplező adataik vannak arról, hogy "a Nyugat áll az Észak-Áramlat gázvezetékeken történt robbanások mögött".

Elmondása szerint továbbra is gyűjtik az erre vonatkozó információkat, emellett „nem zárnak ki semmilyen okot, szereplőt vagy indítékot” sem.

A tisztviselő kiemelte, az ellenálló erők immár hetedik napja „nem hagynak egy perc nyugtot sem” az orosz katonáknak.

Szergej Akszjonov, a Krím orosz kormányzója bejelentette, egy ember életét vesztette a robbanásokban.

Három szemtanú megosztotta, hogy kedden délután több robbanás is megrázta a Krímen található egyik orosz légibázist, majd sűrű, sötétszürke füst szállt fel a légibázis irányából.

Két hatalmas robbanást is hallottak Kijev környékén, mindössze pár kilométerre a városközponttól.

Hatalmas robbanások sorozata rázta meg a katonai lőszergyárat Szerbia középső részén, ami miatt most evakuálják a környékbeli lakosokat.