Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Átlagosan 800 ezer forintos bért szeretne a kormány a pedagógusoknak adni

Rétvári Bence megerősítette, a terv az, hogy 2025-re egy pedagógus átlagosan 800 ezer forintit keressen.

Kiderült, mikortól változik a pedagógusok státusza

A tervek szerint 2023. júniusától már az új jogállás, a köznevelési foglalkoztatotti jogviszony lenne érvényben, ám a PSZ szerint ez hátrányosan érinti majd a tanárokat.

Egyezségre jutottak a pedagógusok a kormánnyal, bár csak egy kérdésben

Szabó Zsuzsa szerint az egyeztetés semmi másról nem szólt, mint a kormány uniós vállalásaival kapcsolatos további megbeszélések ütemezéséről.

Érkeznek az emelt pedagógusbérek

Már úton vannak az emelt pedagógusbérek, amik később sokkal magasabb összeget tartalmazhatnak.

Pedagógus-rendeletmódosítás: a gyermekek érdekéből indul ki

Rétvári Bence hangsúlyozta, a nemrég jóváhagyott rendeletmódosítás a gyermekek érdekéből indul ki.

A kormány megkönnyítette a polgári engedetlenségben részt vevő tanárok kirúgását

Egy friss kormányrendelet teszi lehetővé ezentúl – a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva –, hogy a munkáltatónak nem 15 napja lesz kirúgni a pedagógust, hanem akár a tanév végéig is kivárhat.

A magyar kormány visszamenőlegesen is kifizetné a tanárok béremelését

A Kormányinfón elhangzottak szerint a magyar kormány visszamenőleg is kifizetné az emelést a tanárok részére.

Miskolcról Budapestig gyalogoltak a pedagógusokat támogató szervezetek

A Tudásmenet Miskolcról indult még hétfőn, majd szombaton ért véget a VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnáziumnál, ahol demonstrációt is tartottak.

Gulyás elmondta, miért nem lehet azonnal 21%-kal növelni a pedagógusok fizetését

Gulyás Gergely egy igen terjedelmes interjút adott az ATV-nek, melynek ideje alatt számos fontos témában szólalt meg, így a pedagógusok kérdésében is.

Pedagógusok: minden idők legnagyobb béremelése valósulhat meg

Ha minden a tervek szerint alakul, minden idők legnagyobb béremelésére kerül sor.