Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Hamarosan betelhetnek az intenzív osztályok Magyarországon

A koronavírus-járvány második hullámának felerősödése miatt egyre több kórház került kapacitásának maximumára, a szakemberek szerint már nincs tartalék a rendszerben.

Müller Cecília elmondta, mit vigyenek magukkal a koronavírus-fertőzöttek a kórházba

Az országos tisztifőorvos részletesen beszélt arról, hogy mik azok a tárgyak, amiket egy fekvőbeteg mindenképpen vigyen magával.

Megvan Diego Maradona agyműtétének eredménye

A legendás futballsztár operációja sikeres volt, jelenleg lábadozik és minden esélye megvan a teljes felépülésre.

A Magyar Orvosi Kamara elnöke elutasította Pintér Sándor belügyminiszter felkérését

Az állami kórházak vezetőinek kiválasztására október 30-án létrehozott javaslattevő bizottságban való részvételre kérték fel Kincses Gyulát, ő azonban erre nemet mondott.

Megszökött három koronavírus-fertőzött orvos egy kórházból

Egészen bizarr eset történt Romániában, ugyanis a Gorj megyében található Târgu Jiuban működő klinikából meglógott három kirendelt orvos, akikről kiderült, hogy elkapták a COVID-19 fertőzést.

Ezzel a vizsgálattal könnyen kiszűrhető a COVID-19 betegek szívkárosodása

Egy igen egyszerű vizsgálatot fedeztek fel, mellyel könnyen megállapítható, hogy a COVID-19 betegek szíve károsodott, és ha igen, az milyen mértékű.

Ezt kérte Müller Cecília a kórházba kerülőktől Magyarországon

Magyarországon is jól megfigyelhető az emelkedés, a második hullám egyre erősebb jelei, amik mindenki számára kihívást jelentenek.

Koronavírus – egyre rosszabb a helyzet, már az orvoshiány is valós veszélyt jelent Ukrajnában

Ukrajna is napi szinten találkozik újabb és újabb kihívásokkal a koronavírus második hullámának idején. Ezúttal az orvoshiány okozhat nagyobb gondot.

A magyar kormány nagy béremelési csomagja: az ápolók bére is növekszik

A béremelések egyik célja az lehet, hogy a jelenleg külföldön élő orvosok, egészségügyi dolgozók hazatérjenek, és újra Magyarországon vállaljanak munkát.

Nincs több hálapénz? 40 milliárd forint maradhat a betegek zsebében

A kormány nemrég elfogadta a Magyar Orvosi Kamara által előterjesztett béremelést tartalmazó javaslatot, amelynek értelmében egyrészt drasztikus módon emelkedhet az orvosok fizetése, másrészt a hálapénzt is kivezethetik a gyakorlatból.