Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

További Hírek

Ezeken a területeken már egy gyakornok is jól kereshet

A gyakornoki állás kiválasztása során több szempontot is érdemes figyelembe venni, mint például a cégen belüli, jövőbeni elhelyezkedési lehetőségeket vagy a bérezést.

Úgy havi 50 millió forintnyi összeget keres egy ügyvéd, de szerinte így sem éri meg

Véleménye szerint az a legjobb, ha valakinek olyan munkája van, ami a pénztárcája helyett a lelkét gazdagítja.

Fontos információ érkezett a nyugdíjasok egy csoportja számára

A közelgő érettségi vizsgáknak is köze van a módosításokhoz.

Orbán Viktor: lehetne jobb is az iskolarendszer, de ne becsüljük alá

Elmondása szerint a magyar diákok sikere itthon és a nemzetközi mezőnyben a magyar oktatás dicsérete is, ebben pedig külön elismerés illeti a tanáraikat.

Mindössze a németországi bevándorlók töredéke tervezi a munkába állást

Az adatok szerint a beérkező félmilliós embertömegből csak 40 ezren kaptak munkavállalási célú tartózkodási engedélyt.

Túl sok nyugdíjasnak kell beérnie rendkívül csekély havi járandósággal

A minimálnyugdíj összege évek óta nem változott, 60 ezer nyugdíjas 40 ezer forintnál is kevesebbet kap.

Egyre több magyar dönt Ausztria mellett, az adatok is bizonyítják

A Statistik Austria szerint több mint 94 ezer magyar állampolgár élt az országban 2022 elején.

Ennyivel nőtt májusban a foglalkoztatottak száma

Sokan szeretnének dolgozni, ezúttal is nőtt a foglalkoztatottak száma.

A magyar fiatalok harmada külföldön képzeli el a jövőjét

A K&H ifjúsági indexéhez végzett felmérésből kiderül, hogy külföldön próbálná ki magát a dolgozó fiatalok harmada.

Támogatja a kormány a látássérültek munkavállalását

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma bejelentette, hogy támogatják a látássérültek munkavállalását.