Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Varga Mihály: a magyar kormány folytatja a munkahelyek megőrzését

Varga Mihály hangsúlyozta, emellett a magyar gazdaság növekedését is megvédik, dolgoznak rajta, ahogyan azon is, hogy tovább csökkentsék a hiányt és az államadósságot.

A kormány foggal-körömmel ragaszkodik a rezsicsökkentéshez, a családok támogatásához, Orbán ebből nem enged

Orbán Viktor kormánya ugyanazt a politikát képviseli, mint a választások előtt, csak épp most sokkal nehezebb feladatokkal kell szembenézniük.

Közel ötmillió munkahely szűnt meg Ukrajnában a háború kezdete óta

Ennek ismeretében némileg ellentmondásos az ENSZ munkaügyi szervezetének kijelentése.

Átmeneti felmondási tilalommal védené az édesanyák munkahelyeit az LMP

A koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet ideje alatt átmeneti felmondási tilalommal védené az LMP a szülők munkahelyeit.

Biden csapata hárombillió dollárt készít elő az új kiadásokra

A javaslat egy része beruházna az infrastruktúrába, az oktatásba, a munkaerő fejlesztésébe és az éghajlatváltozás elleni küzdelembe, azzal a céllal, hogy az amerikai gazdaság produktívabb legyen.

Egy munkást sem akar hátrahagyni a zöldenergiára való átálláskor a Biden-kormány energiaügyi minisztere

Jennifer Granholm, az Egyesült Államok új energiaügyi minisztere a megélhetésükért aggódó olajipari munkásoknak megígérte, egyiküket sem hagyják hátra a zöldenergiára való átálláskor.