A tragikus balesetben a 27 éves motoros életét vesztette.
Egy motoros az árokba hajtott, majd egy fának ütközött, ám olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
Kulturált módját választották a konfliktus rendezésének.
Tragikus baleset történt vasárnap késő délután Zala megyében.
Egyelőre nem tudni, hogy a motoros miért tért át a szemközti sávba.
A rendőrök sem számíthattak arra, hogy a motoros hirtelen odalép a motorjának, és menekülőre fogja, miután áthatott a piroson és rávillogtak a hatóságok.
A budapesti motoros körültekintő volt, azonban mégis balesetet szenvedett.
A Fertőszentmiklósnál történt baleset sérültje életét vesztette.
A 73-as kilométerszelvénynél Dunaalmás térségében egy motoros letért az úttestről és árokba borult.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Székesfehérvári Osztályának jelzése alapján Komárom-Esztergom megye térségében állítottak meg az egyenruhások három motorost, akik a járműveiken egy-egy illegális bevándorlót akartak Ausztriába juttatni.
Sokan még az autójuk motorját is leállították, hogy semmivel ne zavarják a mentőszolgálat munkatársait, akik megmentették a motoros életét.