A tűzoltók ezúttal is gyors és precíz munkát végeztek, mindent megtettek, amit csak tudtak, hogy kiemeljék a sínek közé esett sérültet.
Egyelőre nem tudni, hogy a metró alá esett ember milyen állapotban van, de jelenleg szünetel a közlekedés a mentés miatt.
Újabb halálos metróbaleset történt, a sérültet már nem lehetett megmenteni, aki a 3-as metró alá esett be.
Gázolt a metró a Keleti pályaudvarnál, a sérült állapota egyelőre nem ismert.
Szakértői becslések szerint az egymilliárd forintos összeget is elérheti a január végi metróbalesetben keletkezett kár értéke.
Folytatódnak a vizsgálatok, de nagy valószínűség szerint emberi mulasztás történt, aminek jelentős anyagi kár lehetett a vége.
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere közölte, a 3-as metró vonalán történt baleset nem műszaki hiba, hanem emberi mulasztás miatt következett be.