Többek között a Manchester United és a Real Madrid mérkőzését is élőben fogják közvetíteni a televízióban.
Bruno Fernandes és Casemiro a győztes Ligakupa-döntő után szólalkoztak össze.
Nagy volt az öröm, rég nem került új trófea a Vörös Ördögök vitrinjébe.
A Manchester United nagyot húzott, és hat hosszú év után először nyert trófeát a Newcastle 2-0-s legyőzésével a Wembleyben a Carabao Cup döntőjében.
Megérkezett a várva várt összefoglaló videó a Manchester United ligakupás győzelméről, amit már több mint 2 millióan néztek meg a YouTube-on.
Évek óta nem nyert kupát a Manchester United, de most megtört a jég, miután magabiztosan győzték le Newcastle-t a Ligakupa döntőjében, így Ten Hag rögtön kupagyőzelemmel debütált a Vörös Ördögöknél.
Jövő nyáron jár le a szerződése, csapata mindenáron meg akarja tartani.
Az olasz bajnokságban hengerlő Napoli azonban nem szívesen válna meg Kim Mindzsétől.
Megtartották az Európa-liga legutóbbi sorsolását, így arra is fény derült, hogy kivel játszik a Ferencváros a folytatásban.
Erik ten Hag, a Manchester United edzője nagyon elégedett csapata teljesítményével, melynek köszönhetően búcsúztatták a Barcelonát az Európa-ligából.
Noha 1999 óta nem volt példa hasonlóra a Barcelona életében, Xavi azt mondja, hogy a csapata fejlődött.