Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Egy széfből lopta el Eminem titkos dalait a korábbi stúdiómunkatárs

Szövetségi nyomozók vádat emeltek egy michigani stúdiómérnök ellen, aki állítólag több mint 25 kiadatlan Eminem-dalt tulajdonított el jogtalanul.

Szokatlan módon biztosította az áramot otthonában egy kaposvári férfi, megtörtént a vádemelés

Kaposvár különböző pontjairól lopott akkumulátorokat, lebukott.

Korán kezdte, ötszörös körözés volt ellene 22 évesen

Egy 22 éves bűnözőt fogott el a rendőrség, akik elárulták, ötszörös körözés volt érvényben a fiatallal szemben.

Mindent lopnak, ami mozdítható a martonvásári vasútállomáson

A kerékpárok, rollerek és üzemanyag eltulajdonítása miatt több feljelentés is született, amely miatt a hatóságok már vizsgálják a térfigyelő kamerák felvételeit.

Fiatalok törtek be a saját általános iskolájukba, 1 milliós táblagéppel távoztak

Egy 19, egy 17 és egy 16 éves fiatal döntött úgy, hogy betör egy iskolába, aminek lebukás és bírósági eljárás lett a vége.

Megcsalta a feleségét és még az örökölt ékszereit is ellopta

Négy és fél évre is börtönbe kerülhet a férfi.

„Apa mondta, hogy hozzam el” – lopják a szánkókat a Normafán

Az üzemeltetők szerint hóágyúzással sífutásra és szánkózásra alkalmas pályát varázsoltak péntekre, egyúttal arra is figyelmeztettek: jobb vigyázni, mert újabban lopják a szánkókat.