Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Azonnali bejelentés érkezett – már letartóztatásban van az ismert magyar alpolgármester

Azonnali bejelentés érkezett – már letartóztatásban van az ismert magyar alpolgármester

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra, február 28‑ig elrendelte egy alpolgármester letartóztatását, miután a hatóságok szerint megalapozott a gyanú, hogy vezető beosztású hivatalos személyként jogtalan előnyt kért és kapott egy közbeszerzési eljárás befolyásolásáért – közölte hétfőn a Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya.

További Hírek

7 milliós fogást hajtottak végre a budapesti rendőrök, kattant is a bilincs

A budapesti rendőrség akciójának köszönhetően 7 millió forintos fogást abszolváltak, miközben őrizetbe vették a két gyanúsított személyt.

Letartóztatták az afgán férfit, aki a gyanú szerint megerőszakolt és megölt egy 13 éves lányt Ausztriában

Az Egyesült Királyságban tartóztatták le azt az afgán férfit, aki azzal gyanúsítanak, hogy júniusban megerőszakolt, majd megölt egy 13 éves lányt Ausztriában.

Egy ellenzéki szervezet több tagját is letartóztatták Hongkongban

A letartóztatásokat azzal indokolták, hogy a szervezet nem vette figyelembe a megszabott határidőt, hogy a nemzetbiztonsági törvénynek megfelelően tájékoztassa a őket a tevékenységéről.

Spanyolország letartóztatta az amerikai drogvádak miatt körözött venezuelai kémet

A madridi rendőrség csütörtökön letartóztatott egy volt venezuelai kémet, akit az Egyesült Államok kábítószer-kereskedelem vádjával körözött, és egy rejtekhelyen lévő lakásában fogott el, csaknem két évvel azután, hogy szembeszegült egy spanyol kiadatási végzéssel és eltűnt.

Egy kerti pottyantósban bujkált a körözött férfi, de nem volt bombabiztos a rejtekhely

A ceglédi járőrök a kerti pottyantósba is benéztek a biztonság kedvéért, és milyen jól tették.

Őrizetbe vették a gyermekpornográfiát gyűjtögető albertirsai férfit

A ceglédi rendőrök kezdeményezték annak a 32 éves albertirsai férfinek a letartóztatását, aki kiskorúakat ábrázoló pornográf képeket és videókat gyűjtögetett, majd azokat tovább is küldte.

A tálibok letartóztatták az ISIS-K tagjait a kabuli robbantás után

Egy magas rangú tálib parancsnok azt állítja, hogy a letartóztatottakat most "a hírszerző csapatunk hallgatja ki".

15 milliós drogfogás egy XVIII. kerületi lakásban (videóval)

A rendőrség beavatkozásának köszönhetően ez a drog már biztosan nem kerülhet ki az utcára, összesen 15 millió forint értékű kábítószerről van szó.

Lebukás Budapesten: taxi helyett rendőrautóba szállt a betörő a Blahán

Mint aki jól végezte dolgát, taxival szeretett volna továbbállni, de ehelyett rendőrautóban találta magát, ami pedig nem haza vitte.

Megadta magát a bombával fenyegető férfi a Capitoliumnál, őrizetbe vették

Relatíve rövid idő alatt véget ért a dráma Washingtonban, miután a gyanúsított megadta magát a hatóságoknak.