Jürgen Klopp is tisztában van a helyzettel, s szemmel láthatóan igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy mosolyt csaljon a nehéz időszakban lévő játékos arcára.
David Henderson bűnösségét részben elismerte, részben azonban tagadta a vádakat.
A jobb oldali pozíciójából nehezen tudja átvenni az irányítást a játék felett, így pedig teljesítménye sem olyan, mint amilyen lehetne.
Több Premier League-klub is érdeklődik a Real Madrid játékosának, Eden Hazardnak a januári szerződtetése iránt – mondták el források az ESPN-nek.
Azzal, hogy a Barcelona röviddel az újabb vereséget követően menesztette Koemant, szinte minden akadály elhárult Xavi kinevezése előtt.
Joan Laporta elnök azonnali hatállyal eltávolította a csapat éléről a holland szakembert.
Az A-League középpályása, Josh Cavallo azt mondja, tudja, hogy vannak más játékosok is, akik „csendben élnek“, miután ő lett az egyetlen jelenleg ismert férfi profi labdarúgó a világon, aki bevallotta, hogy meleg.
Két legendás labdarúgó újraegyesülését láthattuk a PSG és az RB Leipzig mérkőzése előtt.
A katalánok nem tettek le arról, hogy megszerezzék a világ egyik legjobb edzőjét, aki évek óta Angliában dolgozik.
A legfrissebb hírek szerint nem Conte, és nem is Zidane a Manchester United első választása Solskjaer helyére.
"Én vállalom azt, hogy igenis szeretném, hogy legyen kérőm külföldről" - árulta el Dzsudzsák.