Az autóban ketten ültek, a 26 éves sofőr és a 19 éves lány, aki éppen ballagás és érettségi előtt állt.
Bejelentette hétfőn az Abu Dhabi Médiairoda, hogy a helyi rendőrség egy olyan, mesterséges intelligenciával működő rendszert fog bevezetni, amely felismeri a közlekedési szabálysértéseket, például a vezetés közbeni telefonhasználatot, vagy azt, ha nincs bekötve a biztonsági övünk.
Teljesen új internetes jegyvásárlási rendszert vezet be a MÁV december 13-tól kezdve, hogy megkönnyítsék és kényelmesebbé tegyék az utazáshoz szükséges jegyek beszerzését
A Magyar Közút Nonprofit Kft. közleményéből kiderült, hogy az elmúlt napokban két energiaelnyelő modulnak is nekihajtottak autóval, ami azért történhetett, mert a sofőrök nem figyelnek kellő módon a munkaterületek előtt kihelyezett időszakos jelzésekre.
Vasárnap, azaz november 29-én lehetett utoljára használni a Mol Bubi kerékpárjait, ugyanis egy időre le fog állni a közbringarendszer.
Az augusztusi inflációval megegyező mértékben kell többet fizetniük 2021-től a motorosoknak, autósoknak és buszoknak az e-matricáért.
Újabb kormányhatározat jelent meg a Magyar Közlönyben „A Dél-budai Centrumkórház (DBC) megközelíthetőségének fejlesztéséről” címmel, melyben ismertetik, mely közlekedési átalakulásokra lehet számítani a XI. kerületben
Már nem kell sokat várnunk arra, hogy átadják az M3-as metró felújított, déli szakaszát, amire sokan várnak. A Budapesti Közlekedési Központ egy részletes közleményben ismertette a tervet.
Noha egyre kevesebben döntenek úgy, hogy jegy nélkül utaznak el célállomásukra, a kiszabott bírságok így is jelentős összeget tesznek ki.
A koronavírus-járvány második hullámának jelenléte miatt a Volánbusz szerint biztonságosabb, ha a jegyeket telefonon veszik meg az utazni vágyók.
Szentgyörgyvölgyi Péter V. kerületi polgármester javaslatára egyedik azonosító jellel láthatják el a kerékpáros és robogós futárokat Belváros-Lipótváros körzetében, hogy elősegítsék a felelősségteljes és biztonságos közlekedést – számolt be róla a Hirado.hu. A döntés mögött elsősorban az áll, hogy az elmúlt időkben nagyon sok olyan baleset történt a fővárosi kerületben, amelynek részesei voltak kerékpárral vagy robogóval […]