Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Korrupció gyanúja miatt indult vizsgálat a volt albán elnök ellen

Alig egy hónappal hivatali ideje lejárta után derült fény az állítólagos ügyre.

Korrupció gyanújával tartóztatták le a tokiói olimpia szervezőbizottságának egyik tagját

A hírek szerint az ügyben érintett ruhaipari vállalat egykori ügyvezetője, valamint két másik férfi is erre a sorsra jutott.

USA: az Ukrajnába küldött nyugati katonai segély 70 százaléka nem ér célba

Az amerikai CBS hírcsatorna hosszú cikkben fejtette ki, hogy mi a jelenlegi probléma a Nyugat által nyújtott katonai segélyeknek.

Korrupcióval gyanúsítanak több határrendészt, több mint 100 eurót kereshettek műszakonként

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ügyben múlt pénteken összehangolt akciót is tartottak, amelyben 135-en vettek részt.

Sikeres a korrupció miatt elítélt észak-macedón államfő magyar cége

Nikola Gruevszki, Észak-Macedónia korábbi államfője nem kis politikai botrányt okozott korábban azzal, hogy Magyarországon menedéket kapott.

Volvo-gate: Hadházy Ákos feljelentést tesz

Fordulatot vett az elmúlt napok során a „Volvo-gate” néven is elhíresült pécsi buszper, amelyben Bánki Erik, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője tett a közelmúltban tanúvallomást.

Karácsony Gergely is szót emelt a kirobbant korrupciós botrány kapcsán

Mint ismert, egy uniós forrásokkal foglalkozó főosztályvezető kormánytisztviselő került börtönbe korrupció vádjával.

Rács mögé került egy miniszterelnökségi vezető, aki visszatartott uniós forrásokkal dolgozott

Egyre nagyobbra kezd dagadni az a korrupciós botrány, amelyben a Miniszterelnökség és a Pénzügyminisztérium dolgozói is érintettek voltak.

Hétszázmillió forintos kárt okozott a magyar államnak két férfi

Költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntető ügyben emelt vádat a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség azzal a két férfival szemben, akik szójadarával és műtrágyával kereskedtek úgy, hogy jelentős összegű áfát nem fizettek be a magyar állam költségvetésének.

4 adóhatósági tisztviselő és 14 vállalkozó ellen emeltek vádat korrupció miatt

Üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása, hivatali helyzettel való visszaélés és egyéb bűncselekmények miatt emeltek vádat az érintettek ellen a Debreceni Törvényszéken.