Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
365,27 Ft
Euró
401,38 Ft
Font
479,49 Ft
Bitcoin
62,299 $

Lassan elkészülhet az uniós digitális oltási igazolvány

Az Európai Unió területére tervezett digitális oltási igazolvány már készülőben van, a tervek szerint pedig többnyire azon személyek utazhatnak majd az unión belül, akik az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóváhagyott vakcinákkal lettek beoltva.

További Hírek

A fertőzésen átesettek közül sokan segítenének beteg társaiknak

Úgy tűnik, sikeres volt az Országos Vérellátó Szolgálat vérplazmaadásra irányuló korábbi felhívása, ugyanis sok gyógyult ember szeretne segíteni a koronavírus-fertőzött betegeken.

A koronavírus-járvány miatt még a létfontosságú műtéteket is elhalasztják – szakértők szerint helytelenül

Több ezer páciensnek kell sokszor hónapokat várni egy előre betervezett, fontos sebészi beavatkozásra azért, mert a pandémia miatt egyrészt a koronavírusos betegeket részesítik előnyben, másrészt az orvosi stáb védelmét próbálják meg az óvintézkedésekkel biztosítani.

Ennyit bukik a United meccsenként, nyílt levél a kormánynak a szurkolók visszaengedése miatt

A Manchester United is jelentős összegeket bukik a zárt kapus mérkőzések miatt, miközben a Premier League nyílt levélben kéri a kormányt a rajongók visszaengedéséről.

Többen igencsak elkezdtek aggódni a Fehér Házban: egyre több a beteg

A Fehér Ház munkatársai közül is egyre többen aggódnak a jelenlegi helyet miatt, miközben sorra jelentik be a pozitív eseteket, köztük fontos tagokkal a kormány oldaláról.

Indiában valami történt, rég voltak ilyen alacsonyak a számok a koronavírus idején

Az elmúlt 24 órában is sok új fertőzést regisztráltak Indiában, de ez egyúttal „pozitív rekord” is, mivel augusztus 25. óta nem volt ilyen alacsony az érték.

A koronavírus miatt már a parlamentben is kötelezővé vált a maszkviselés Németországban

Egy újabb parlamentben döntöttek úgy, hogy kötelezővé teszik a maszkviselést, miután a számok egyre nagyobbak a második hullám miatt, és a politikusok is érintettek ebben.

Kína már a WHO-val folytat tárgyalásokat a koronavírus vakcináról

A WHO tisztviselője kedden elárult,a, hogy Kína tárgyalásokat folytat az Egészségügyi Világszervezettel arról, hogy az általuk kifejlesztett és előállított vakcináit felvegyék az úgynevezett „sürgősségi felhasználási listára”.

Így alakult a fertőzöttek megyénkénti száma szerdára

Az elmúlt 24 órában ismét nyolcszáznál is több koronavírus-fertőzöttet találtak hazánkban – jól érzékelhető, hogy a második hullám intenzitása cseppet sem hagyott alább.

Olaszország bekeményít, odakint is kötelezővé válik a maszkviselés

A magas számok miatt Olaszországban bevezethetik a kötelező maszkviselést, immáron a kinti részeken is, nemcsak odabent.

A Fehér Ház rezidenciája már egy sci-fi érzetét kelti a fertőzések miatt

A Fehér Ház felkészül arra, hogy Donald Trump visszatérjen az ovális irodába, az eredeti helyére, ami számos új biztonsági intézkedést vonhat maga után.