Számos szempontból nehéz az ügyintézés a védettségi igazolványokhoz kapcsolódóan, hétfőtől azonban időpontfoglalás nélkül is felkereshetjük a kormányablakokat az okmányt érintő problémákkal.
A Semmelweis Egyetem minden lehetséges módon próbál reagálni a koronavírusra, annak hatásaira, és most egy információs vonalat hozott létre.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal is igyekszik kivenni a részét a koronavírus elleni védekezésből, és nemrég szájmaszkokat ajánlottak fel.
A COVID-19 járvány második hullámának intenzitása továbbra sem csillapodott, aminek tökéletes bizonyítéka, hogy ismét háromezer feletti növekményről számoltak be az egészségügyi hatóságok.
A jelentősen feltáplált kínálat és a járvány miatt bezuhant kereslet eredményeképpen nagyot estek a lakások albérletárai, mely különösen Budapesten mutatkozott meg
Hatalmas bizakodás alakult ki a koronavírus-járvány ellen vívott harc terén, amikor a két amerikai gyártó, a Moderna és a Pfizer is egymás után bejelentette, hogy 90%-os hatékonyságot mutat a vakcinájuk. Azt azonban nem tudja mindenki, hogy ebben egy magyar tudósnak is óriási szerepe volt.
Legalább heten belehaltak a koronavírus-fertőzés szövődményeibe az egyik Washington állambeli idősotthon lakói közül, miután a gondozók egy 300 fős esküvőn vettek részt, ahonnan az intézménybe vihették a kórokozót.
Az egészségügyi minisztérium és a Pfizer között megköttetett szerződés értelmében több mint 34 millió dózis védőoltást kaphat Mexikó decemberben.
Ezúttal nem Dániában és Spanyolországban, hanem Kanadában ütötte fel a fejét az emberekre is veszélyes új koronavírus-változat által előidézett járvány a tenyésztett nyércállomány egyedei között.
Magyarország Ügyészsége megosztotta azt a videót, amiben két férfi szerepel, és nem hajlandóak eleget tenni a szabályoknak.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma reagált az elmúlt hetek legégetőbb kérdésére, a tárca ugyanis közölte, minden egyes pedagógus két részletben részesülhet a teljes táppénzben.