Egy gyógyszeripari vállalat több alkalmazottját is letartóztatták Indonéziában, miután állítólag használt koronavírus mintavételi eszközöket mostak el és adtak tovább használatra.
A nemrég megjelent új Magyar Közlönyben egy fontos módosításra is felhívták a figyelmet, ami a tömegközlekedési eszközök vezetőire vonatkozik.
Az Ipsos szerint a vírus második hullámának rekord szintű megbetegedései jóval óvatosabbá, és egyúttal pesszimistábbá is tették a magyar lakosságot.
A Népszava beszámolója szerint van olyan iskola, ahol már ma megkezdik a téli szünetet, hiába van még csak december közepe.
Az újabb fertőzési hullám elkerülése érdekében arra kérik az embereket Franciaországban, hogy az ünnepek előtt vonuljanak önkéntes karanténba.
Kiss Zoltán virológus szerint több biztató eredménnyel rendelkező vakcina elérhetővé tételére sem kell már sokat várnunk.
Egy friss közvélemény-kutatás szerint a japánok több mint 30%-a mondja azt, hogy törölni kellene a jövő évre halasztott olimpiát és paralimpiát a koronavírus miatt.
Egy amerikai vállalat, mely bunkerek építésével foglalkozik, a koronavírus-járvány kezdete óta 2000 százalékkal növelte forgalmát, ugyanis az amerikaiak többsége teljes mértékben elvesztette a hitét a kormányban és az intézkedésekben.
A koronavírus-járvány következtében ismételten megemelkedett Magyarországon az újonnan beazonosított fertőzöttek és a szövődményekben életüket vesztett áldozatok száma.
A SARS-CoV-2 vírus felbukkanása akkora sokkot hozott a világra, hogy sok esetben figyelembe sem vesszük, hogy milyen közvetett hatásokkal jár a vírus társadalmi és gazdasági szinten. Van egy terület, ahol több évtized munkája veszhet oda, ez pedig a gyermekmunka visszaszorítása
A 27 éves kétgyermekes családapának szinte könyörögnie kellett az orvosoknak azért, hogy vizsgálják ki őt, ugyanis a koronavírus-járvány következtében kialakult csúszások miatt senki sem törődött a problémájával.