A magyar adatok még mindig biztatóak, érezhető az oltási kedv, miközben a regisztráltak száma is átléphet egy fontos mérföldkövet.
Tavaly ilyenkor lehetett az első, jelentősebb beszámolókat hallani egy rejtélyes tüdőgyulladásos vírusról, amely egy közép-kínai városban kezdte el szedni áldozatait. Ki gondolta volna, hogy egy évvel később ez a rejtélyes vírus már 75 milliónál is több embert fertőz meg, és 1.6 milliónál is több embert öl meg…
A texasi pár 30 éve boldog házasságban élt, vasárnap virradóra azonban kéz a kézben örökre eltávoztak az élők soraiból.
A koronavírus-járvány második hulláma továbbra sem vett vissza intenzitásából, hiszen ismét négyezernél is többen kapták el hazánkban a rendkívül ragályos kórokozót.
Kalifornia állam déli részében 0 százalékra csökkent az intenzív osztályok kapacitása csütörtökre, így a súlyos állapotban lévő COVID-19 betegeket már nem tudják fogadni a kórházak többségében.
A hivatalos bejelentés szerint koronavírus tesztközpont nyílt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Szijjártó Péter is be fogja oltatni magát, jelentős kínai vakcina-szállítmány érkezhet
A legújabb kutatásokból kiderült, hogy a világszerte tomboló COVID-19 járvány kórokozója legalább háromszor súlyosabb kórlefolyással járhat, mint az évtizedek óta köztünk terjedő influenza.
Ezúttal nagyon kevés jó hírrel szolgált az országos tisztifőorvos, aki több fontos dologra is felhívta az emberek figyelmét.
Müller Cecília, országos tisztifőorvos részletesebben is beszélt azokról a vakcinákról, amik akár Magyarországon is elérhetővé válhatnak.
99-en betegedtek meg az egyik Bostonban tartott konferencián még tavasszal – mint később kiderült, az eset több mint 300 ezer páciens megfertőződőséért volt felelős.