Hétfőtől nem kell koronavírus-tesztet végeztetniük az angliai beutazás előtt azoknak, akik mindkét oltási dózist megkapták nemzetközileg engedélyezett vakcinákból.
Az Egészségügyi Világszervezet szerint az oltási útlevelek csak tovább mélyítenék a már most hatalmas egyenlőtlenségeket az országok között.
Az olimpia előtt tapasztalt egyre növekvő koronavírus-fertőzések miatt a japán kormány rendkívüli állapotot hirdetett Tokióban, szakértők szerint pedig a koronavírus negyedik hulláma többnyire a sűrűn lakott országrészeket éri el, mivel a legújabb járványt az új variánsok váltották ki az országban.
A vállalat folytatja az általuk kifejlesztett koronavírus elleni vakcina bevezetését Európában – jelentette be a társaság kedden, s hozzátették, a csomagoláson címkével figyelmeztetnek a vérrögök kialakulásának ritka kockázatára.
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke múlt hét szerdán úgy fogalmazott, hogy most szerdára-csütörtökre lehet meg a 3.5 millió magyar beoltott, mely azt vonja maga után, hogy nyithatnak a vendéglátóegységek teraszai.
Az egész világ tűkön ülve figyeli, hogy az időről időre felbukkanó koronavírus-mutációk ellen hogyan véd a vakcina.
A virológus professzor legutóbbi hosszabb interjújában arról beszélt, kiváló ötlet a szabadtéri teraszok újbóli megnyitása.
A legfrissebb járványügyi adatok szerint az elmúlt 24 órában egy 34 éves várandós nő is életét vesztette koronavírus-fertőzésben.
Alekszandr Gincburg, az oltóanyagot kidolgozó Gamaleja Intézet igazgatója szerdai interjújában adta hírül, hogy akár ez év végén, de legkésőbb jövő év elején már a Szputnyik V oltóanyag orrcsepp változata is elérhetővé válik.
Az operatív törzs ideje alatt részletezték a kormány által tesztelésre kerülő internetes foglalási rendszert, amin belül első körben 70 ezer regisztrált kap SMS-t.
A toxikológus szakember úgy gondolja, van különbség egy-két pohárnyi alkohol és a teljes lerészegedés között, ami oltás szempontjából is fontos tényező.