Zacher Gábor szerint ő és a kollégái "sötétben tapogatóznak", és csak az egymás közötti információcsere alapján tudnak tájékozódni arról, hogy hány oltott beteg kerül kórházba koronavírus-fertőzéssel.
Folyamatosan nőnek az esetszámok Japánban, Oszaka és Hjogó prefektúra egészségügyi rendszere pedig az összeomlás szélére sodródott.
Emellett arról is beszélt a méltán elismert szakember a TV2 stúdiójában, hogy az 50%-oltottsági szint elérését követően mire számíthatunk.
Az EU gyors segítséget nyújt India számára, mivel az ország az egyre növekvő koronavírus-válsággal küzd, amelynek során a fertőzések és a halálesetek rekordmagasságot értek el – mondta vasárnap Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
Egy sor új információt közölt Magyarország kormánya, így az is kiderült, hogy éjfélre módosul a kijárási tilalom azt követően, hogy elérjük a 4 millió beoltottat.
Egy mumbai vállalkozó 12 lakófurgonját bocsátott rendőrök és frontvonalon küzdő egészségügyi dolgozók rendelkezésére, hogy meg tudjanak valamennyire pihenni.
Míg a világ többi országa minden erejét bevetve küzd a koronavírus-járvány ellen, addig Új-Zéland már élvezi a bulikat.
A nyitás utáni fővárosi állapotok hatalmas felelőtlenségre és fegyelmezetlenségre vallanak Zacher Gábor szerint. A toxikológus arra figyelmeztetett, hogy a járványhelyzet még mindig tart, és meg lesz a böjtje a tömeges szórakozásnak.
Mióta a kormány által bejelentett enyhítés által megnyitottak a vendéglátós teraszok (tegnap), bárhova is megyünk, mindenhol hatalmas tömegeket láthatunk a teraszokon, s bár igazán jó lehet végre élvezni a szabadságot, rendkívül veszélyes az a magatartás, amit a vendégek tanúsítanak.
A koronavírus-járvány terjedésének enyhítésére hozott korlátozások lépcsőzetes feloldásának következő pontja a vendéglátósok teraszainak megnyitása volt, április 24-én pedig hatalmas tömegek alakultak ki országszerte.
Mintegy ötmillió ember nem vette fel a koronavírus elleni védőoltás második dózisát az Egyesült Államokban, aminek elsősorban az az oka, hogy tartanak a mellékhatásoktól, illetve, hogy úgy érzik, így is védettek már a fertőzéssel szemben.