A melbourne-i zárlat a vártnál öt nappal korábban ér véget, és a tervezettnél nagyobb mértékben enyhülnek a korlátozások, mivel Victoria állam a 70%-os teljes beoltottsági cél elérése felé száguld.
Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke megerősítette, hogy ha szombatig meglesz a négy millió beoltott, akkor már beengednek nézőket a Mezőkövesd elleni bajnoki meccsre.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfó során elmondta, az operatív törzsnek részletes vakcinagazdálkodási-terve lesz a jövőben.
Továbbra sem csillapodott a koronavírus-járvány intenzitása hazánkban, hiszen az elmúlt napokhoz hasonlóan csütörtökön is tovább emelkedett mind a fertőzöttek, mind az áldozatok száma Magyarországon.
Párizsi ügyészek egy eljárásba olvasztottak három, az AstraZeneca oltása után történt haláleset miatt indult nyomozást, jelentették be szerdán.
Az amerikai gyógyszeripari vállalat bejelentette, hogy 2022-ben összesen 3 milliárd covid elleni készítményt szeretnének üzemeikben előállítani.
Ismeretlen tettesek eltulajdonították a koronavírus-járvány XVI. kerületi áldozatainak emlékére állított emléktáblát.
Igen fontos kéréssel fordultak a magyar érettségi vizsgákra készülő fiatalokhoz, mivel még mindig jelen van a járvány, az nem szűnt meg létezni, hiába csökkennek a számok.
Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfó során tért ki arra, hogy lehetőség nyílik-e a szabad vakcinaválasztásra.
Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfó során árulta el a legújabb irányadó szabályokat a határokra vonatkozóan.
Mátyus Péter gyógyszerkutató, a koronavírus kutatócsoport tagja szerint a felnőttek számára alkalmas covid elleni gyógyszer gyermekeknél egyaránt használható lesz.