Djokovicsnak 80 százalékos részesedése van egy koronavírus elleni gyógyszert fejlesztő biotechnológiai cégben, bár többen is oltásellenesnek vélik a teniszbajnokot.
Az alacsony közbizalom miatt Románia 34 százalékos, Bulgária pedig mindössze 23 százalékos átoltottsággal rendelkezik.
Miközben tavaly a járványhelyzet miatt elmaradtak a hagyományos karácsonyi vásárok, idén a kormány nem lengette be a korlátozások bevezetését, bár lehetséges, lesznek önkormányzatok, ahol szigorítani fognak a szabályokon.
Szingapúr megunta, hogy oltatlanokkal van tele az intenzív osztály, ezért drasztikus döntés mellett szánták el magukat.
Romlott a covid-járvány alakulása Magyarországon, egyetlen nap leforgása alatt ugyanis az előző napi átlagokhoz képest nyolcezer fölé nőtt a beazonosított koronavírus-páciensek száma.
A holland ügyvivő kormány három hétig tartó részleges korlátozásokat jelentett be a koronavírus-fertőzések kiemelkedően magas száma miatt. A rendelkezések szombaton lépnek érvénybe.
A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke elmondta, abban reménykedik, minél hamarabb elérhetővé válnak a koronavírus elleni védőoltások a gyerekek számára is Európában.
Kásler Miklós szerint kijelenthető, hogy minden Magyarországon alkalmazott vakcina hatékony.
Zacher Gábor és Dobson Szabolcs a harmadik oltások beadásának stratégiájáról, a gyermekek oltásáról és arról is beszélgetett, hogy kié a felelősség, ha a vakcina egyértelműen elváltozást okoz.
A virológus szerint minden esély megvan rá, hogy ugyanakkora járvány alakuljon ki, mint tavaly.
Legyen szó éppen koronavírusról, influenzáról vagy megfázásról, sportolás közben minimális veszélyek fenyegetik csupán gyermekeinket.