Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Zacher Gábor szerint teljesen mindegy, hogy melyik vakcinát kapjuk meg

Zacher Gábor toxikológus megosztotta véleményét a hazánkban elérhető vakcinák hatékonyságával kapcsolatban, s bár korábban jelezte, fenntartásai vannak a kínai oltóanyaggal szemben, most úgy véli, teljesen mindegy, hogy melyik vakcinával oltanak be minket.

Három oroszból kettő úgy véli, a koronavírus egy biofegyver

Három oroszból kettő hiszi el azt az összeesküvés-elméletet, miszerint a koronavírus egy emberek által mesterséges úton létrehozott biofegyver.

Kiderült, az EU mikor tervezi bevezetni a vakcinaútleveleket

Az Európai Bizottság ebben a hónapban javaslatot fog tenni az egész Európára kiterjedő digitális tanúsítványra, mely igazolni fogja az érintettek oltottságát, így lehetővé téve az európaiak számára, hogy a nyár folyamán utazhassanak.

Az EMMI szerint feleannyi iskolában van korlátozás, mint a második hullám tetőzésekor

Az EMMI válaszolt az ATV megkeresésére és közölték, a március 1-jei adatok alapján a hazai általános iskolák 16,7 százalékában van érvényben járványügyi intézkedés, s mindössze 2,6 százalékban érintett a teljes intézmény.

A járvány alatt jelentősen emelkedtek az árak a boltokban

A koronavírus-járvány kirobbanása óta jelentősen növekedett az élelmiszer, valamint az egyéb fogyasztási cikkek ára, a tavalyi felvásárlási láz hatása pedig már az egész világon érződik, ugyanis bizonyos áruházak már most készlethiánnyal küzdenek.

Kiderült, mikor engedélyezheti az EU a Johnson & Johnson vakcináját

A Johnson & Johnson amerikai gyógyszergyártó által kifejlesztett egydózisos koronavírus elleni oltóanyag akár már márciusban engedélyeztetésre kerülhet az Európai Unióban.

A székesfehérvári idősek egyórás vásárlási idősávot kapnak március 15-ig

A koronavírus-járvány hazánkban sajnos egyre növekvő tendenciát mutat, a szakemberek pedig attól tartanak, a fertőzöttek száma drasztikusan meg fog emelkedni a következő hetekben, ennek okán a székesfehérvári polgármester egy ideiglenes idősáv bevezetése mellett döntött.

Rajzfilmbe illő jelenet: kézihajtányon hagyták el Észak-Koreát az orosz diplomaták

Szokatlan járművön hagyták el Észak-Koreát az orosz diplomaták, hogy haza utazhassanak a világjárvány idején.

Görögország arra szólítja fel az EU-t, hogy fogadja el vakcinaútlevelét

Görögország felszólítja az Európai Uniót, hogy fogadja el az általuk javasolt vakcinaútlevelet, melyet annak érdekében vezetnének be, hogy újraindíthassák a turizmust és lehetővé tegyék a nyaralásokat az országban.

A tokiói olimpia szurkolóit arra kérik a szervezők, hogy csak tapsoljanak

A koronavírus miatt hozott korlátozások hatálya miatt akár fel is függeszthető a futás, amennyiben az olimpiai láng útján túl nagy lesz a szurkolói tömeg. A szervező bizottság most arra kéri a szurkolókat, hogy az olimpiai láng Japánban megtett útja alatt tartózkodjanak a nagyobb tömegtől, inkább csak tapssal támogassák a futókat.