A jelenleg is letartóztatásban lévő polgármester kérvényezte, hogy elmehessen az önkormányzat alakuló ülésére, de az ügyészség elutasította ezt.
Karácsony Gergely túlzásnak gondolja Kiss László óbudai polgármester előzetes letartóztatását, aki egy nagyon súlyos korrupciós ügy egyik fő vádlottja.
Hozzátették: a párt számol azzal a forgatókönyvvel, hogy „a korrupcióval megvádolt városvezetők helyére a korrupt Fidesz akar majd beülni”.
Egy alkotmányjogász mondott részleteket ennek kapcsán.
Vadai Ágnes szerint egy kihallgatási jegyzőkönyv bizonyítja mindezt.
A Mi Hazánk Mozgalom képviselője aláírásgyűjtésbe is kezdett Kiss László lemondásáért és új választások kiírásáért.
A feltehetően kábítószerüzletből származó több száz millió forintot Magyarországra akarták behozni.
Jól látható módon Gyurcsány Ferenc is kezd óvatosabb lenni Kiss László ügyében.
A Demokratikus Koalíció alelnöke szerint bizonyítékok állnak rendelkezésükre annak alátámasztására, hogy a nyomozati eljárás politikai nyomásra indult.
Egyre többen tesznek tanúvallomást Kiss László óbudai polgármester ellen, akit ha bűnösnek talál a bíróság, jó pár évre börtönbe kerülhet.
Gyurcsány Ferenc ismét megszólalt Kiss László ügyében, aki egy igen súlyos korrupciós ügy egyik legfőbb gyanúsítottja.