Szerencsére a kutyának sem esett baja, biztonságban kiúszott a partra, ott találtak rá a tűzoltók.
Az amerikai munkaügyi minisztérium egy egészen meghökkentő esetről számolt be.
A Kaliforniában csak Szellem-tóként emlegetett tó egykor az USA nyugati részének legnagyobb édesvízi tava volt, majd 80 évvel ezelőtt kiszáradt. A heves esőzések nyomán azonban mostanra visszatért, és hatalmasra duzzadt.
A vőlegény és három másik utas pedig megsebesült, előbbi súlyosan: koponyasérülést és számos csonttörést szenvedett.
A kaliforniai Tulare-tó már több mint 100 éve kiszáradt, a maradék vizet pedig lecsapolták, hogy aztán növényeket termesszenek a területen. Csakhogy a víz visszatért, és egy hatalmas mezőgazdasági területet pusztított el.
A Kia sofőrjének óriási szerencséje volt, ugyanis később kiderült, hogy könnyebb sérülésekkel megúszta az esetet.
A hatóságok szerint a tett helyszínétől nem messze találták meg az áldozat Honda Accord típusú járművét, amivel az elkövetők megpróbáltak elmenekülni.
A hatóságok közlése szerint a csónak a kaliforniai San Diego megyében, a Black's Beach partja közelében borult fel, melynek következtében 8 ember életét vesztette.
Hamar felismerte, hogy amíg rá nem találnak, takarékoskodnia kell az élelmiszerrel, és melegen tartania magát, ám nem volt könnyű dolga.
A Yosemite-völgy alján kedden 40 centiméteres hóvastagságot mértek, s utoljára 1969-ben, ugyanezen a napon regisztráltak hasonló adatokat a területen.
Egy szakértő szerint mindez nem nevezhető meglepőnek az éghajlatváltozás miatt, illetve arra számít, hogy az elkövetkező években egyre több ilyen eset lesz.