Június 30-án könnyes búcsút kell intenünk hat címnek, melyek távoznak az Xbox Game Pass kínálatából.
Június elsején utalják a családi pótlékot, vagyis csütörtökön vagy pénteken már meg is érkezik a számlára a pénz.
A vállalat közlése szerint a június 26-án megosztott tartalom hét nap után eltűnik majd.
A szövetségi kapitány egy újoncot is meghívott a keretbe, ám eközben sérülés miatt számos játékos kénytelen távol maradni a júniusi Eb-selejtezőktől.
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleménye szerint a GFM és az Agrárminisztérium lefolytatta a szükséges társadalmi egyeztetéseket.
A legfrissebb adatok szerint 53 ezerrel többen dolgoztak Magyarországon júniusban, mint májusban.
Több mint 1,2 millió utas júniusban a Liszt Ferenc-repülőtéren.
A koronavírus-járvány óta először volt arra példa, hogy minden egyes járat legalább 95 százalékos foglalással indult útjára.
A nyár idén is szokatlanul nagy hőséggel köszöntött be, az OMSZ pedig megosztotta, az idei volt a harmadik legmelegebb június Magyarországon.
A 10 évvel ezelőtt indult sorozat idén újra visszatér, ráadásul már csak egy hetet kell rá várni.
Olekszij Arestovics szerint elég valószínűtlen, hogy június közepe előtt ellentámadást indítanának az oroszok ellen.