Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Gázömlésről számoltak be Budapest VIII. kerületében

A hivatalos hatósági tájékoztatás szerint a Keleti pályaudvarhoz, a Verseny utcába riasztották a tűzoltókat.

Robbanás történt Budapest VIII. kerületében egy lakásban, egy embert kiemeltek

A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a detonáció a Bérkocsis utcában történt, ahol tűz végül nem keletkezett.

Ismét egy nő szúrt halálra egy férfit Budapesten

Ezúttal Józsefvárosban történt a gyilkosság, és ugyanúgy mint egy héttel ezelőtt, egy nő az elkövető.

Eltűnt egy 25 éves nő Józsefvárosból, nagy erőkkel keresik a rendőrök

A rendőrség jelenleg is nagy erőkkel keresi a 25 éves nőt, akinek eltűnése ügyében a lakosság segítségét kérik.

Rendhagyó temetést szerveznek szerettei a villamosmegállóban elgázolt Boglárkának

A helyszín a szolnoki Szentlélek templom lesz, az időpont pedig március 10-e, délután 2 óra.

Halálra gázoltak egy fiatal nőt Budapesten vasárnap éjjel egy villamosmegállóban

A 23 éves nő sérülései olyan súlyosak voltak, hogy már nem tudtak rajta segíteni, a helyszínen életét vesztette.

Apa, anya és fia árult kábítószert Budapesten a VIII. kerületben (videó)

Már őrizetbe is vették a feltételezett elkövetőket, akik családi üzletet csináltak a drogterjesztésből, mely súlyos bűncselekménynek minősül.

Tizenévesek zúztak le 36 autót karácsonykor Józsefvárosban

A beszámoló alapján már azt is tudhatjuk, hogy három kiskorúról van szó, akik komoly károkat okozhattak.

Változatos programokkal várja Józsefváros az adventezőket

Az adventi programsorozat keretében Józsefváros megannyi eseményt szervezett, s szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Eltűnt egy 16 éves lány a VIII. kerületből

A rendőrség jelenleg is keresi a fiatal lányt, akit egyelőre nem találnak, most a lakosság segítségét kérik, hogy mihamarabb előkerüljön a gyermek.